Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A hétvége legjobbja

A hétvége legjobbja

Club

Published: 02/15/2022, 06:42 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

A forduló válogatottja – Nagy Dominik két gólja győzelmet jelentett csapatunknak

Fontos sikert aratott a hétvégén a Budapest Honvéd hazai pályán a Fehérvár ellen, miután Nagy Dominik három kispesti találatból is kivette a részét, teljesítményét pedig több helyütt is elismerték, a Nemzeti Sportnál és a csakfoci.hu-nál is bekerült a forduló válogatottjába. Sőt, a sportnapilapnál kispesti csapattársa is lett Batik Bence személyében.

 

„Egyértelműen a hétvége legjobbja volt, s mindössze egy félidőben nyújtott teljesítménye alapján. A kispestiek ugyanis a második játékrész elején hátrányba kerültek a MOL Fehérvár ellen, de Nagy Dominik előbb egyenlített, majd szabadrúgása után a lécről visszavágódó labdát csapattársa, Oleksandr Petrusenko vágta a kapuba. A mérkőzés Nagy Dominik második, csapata harmadik góljával dőlt el, ráadásul utóbbit jobbal szerezte a ballábas szélső” – méltatta támadónkat a Nemzeti Sport, míg a csakfoci.hu az alábbiakat írta róla: „Pazar teljesítményt nyújtott a Fehérvár ellen. Az első gólja előtt okosan lépett vissza, majd kilőtte a hosszút. A hajrában előbb a felső lécre tekert egy szabadrúgást, a hosszabbításban pedig egy jobblábas lövéssel lezárta a meccset.”


A sportnapilapnál a „forduló legjobbja“ elismerés mellett a „forduló parádéja“ címet is kiérdemelte Nagy Dominik, aki „vasárnap húzóemberré lépett elő a Mol Fehérvár elleni győztes mérkőzésen (3–1): a második félidőben két gólt szerzett, ziccert alakított ki, valamint két veszélyes szabadrúgása is volt, a második után a lécet találta el a labdája.” 



 Utóbbiból végül gól született Oleksandr Petrusenko jóvoltából, melyet „a hétvége találatának“ választott a Nemzeti Sport, tovább a „forduló képe“ is a Bozsik Arénában született.

02/15/2022, 06:42 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club