Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A hibákat ki kell javítani!

A hibákat ki kell javítani!

Matches

Published: 01/21/2024, 11:21 AMReading time: 2 min
EmailFacebook

A felkészülés második felében is vár még munka a csapatra, hogy készen álljon a folytatásra

60 percet futballozott egykori klubja, az Ajka ellen Kovács Nikolasz csapatunk második, 2–2-re végződött téli felkészülési mérkőzésén. Jobb oldali védőnk a második (az elsőhöz hasonlóan meghosszabbított) félidőt robotolta végig a szélen, az ő beadása után kerültünk előnybe, sőt, az utolsó percben majdnem gólt is szerzett.

Nem sok hiányzott…
Igen, kár azért a lövésért! Tudtam, hogy nincs sok hátra, azért mertem ellőni, előtte meg is kérdeztem a bírót, hogy mennyi van vissza, ő pedig mondta, hogy a szöglet még belefér. Én pedig lövőhelyzetbe kerültem, de sajnos nem lett gól a próbálkozásból.

Három perccel a beállásod után gólt készítettél elő. Tervezett volt, hogy megnyomja a csapat a félidő első perceit?
Nyilván be akartunk találni, de nem rohantunk ész nélkül az eredményért. Teljesen rutinszerű, begyakorolt akciót vezettünk. Láttam, hogy van előttem terület, megtoltam a labdát és íveltem is középre. Örülök, hogy hozzájárultam az egyenlítésen, azt viszont sajnálom, hogy öngól volt és mi nevünkhöz fűződik a találat.

Sok ismerős arccal találkoztál, hiszen az 2022/2023-as szezon második felét – és korábban másfél évet – Ajkán futballoztál. Jó emlékek kötnek egykori klubodhoz?
Hogyne, szép időszakot töltöttem ott, jó érzés volt találkozni a régi társakkal és barátokkal. Sokukkal tartom még a kapcsolatot, heti, vagy akár napi szinten is beszélünk, rendre keressük egymást. Szép pillanatok jutnak eszembe az Ajkáról, hiszen dobogón zárta a csapat az előző kiírást, de most nem barátok, hanem ellenfelek voltunk a pályán!

Elégedett vagy a csapat teljesítményével?
Sok hibával játszottunk, ez is mutatja, hogy rengeteget kell még dolgoznunk, de erre van a felkészülés, hogy tökéletesítsük a játékunkat.

Hogy áll a felkészülés?
Ez a második hetünk, a tél felénél járunk. Keményen dolgozunk, rengeteget futunk, napi két edzéssel készülünk, így mindenkinek fáradtak a lábai. Most vagyunk a holtponton, de ez természetes, február elején kell készen állnunk, addig van még két hét és további két mérkőzés. Kell még javítanunk,  hiszek benne, hogy a rajtra rendben leszünk!

01/21/2024, 11:21 AMMatches

Related news

Tamás Somogyi named in Hungary U19 squad for Euro qualifiers

Tamás Somogyi named in Hungary U19 squad for Euro qualifiers

The Hungary U19 national team's next schedule runs from November 8 to 17, 2026, during which they will compete in the second round of the European Championship qualifiers.

11/04/2026 | First team

Ádám Szamosi called up again to the U21 national team

Ádám Szamosi called up again to the U21 national team

The U21 national team will play a friendly match against Cyprus on November 16 at the Új Hidegkuti Nándor Stadion.

11/03/2026 | First team

Additional 60 tickets available for the league match against MTK

Additional 60 tickets available for the league match against MTK

Tickets for Saturday's match sold out almost instantly. Due to the huge demand, our club contacted MTK, who—despite already providing double the minimum required away allocation in the first round—have made an additional 60 tickets available in the away sector while adhering to safety regulations.

11/03/2026 | First team

Ticket information for the away match against MTK

Ticket information for the away match against MTK

Tickets are now on sale for the league match against MTK Budapest.

11/02/2026 | First team