Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A negyedik siker az Arad ellen

A negyedik siker az Arad ellen

Club

Published: 01/15/2024, 12:01 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Heti Honvéd – Félszáz győzelem román csapatokkal szemben

Számok

4
A párosítás történetében negyedik alkalommal győztük le az UTA Arad együttesét. Az eddigi sikerek: 3–2 (1975), 1–0 (2007), 3–0 (2011), 3–0 (2024)

8
Nyolcadik alkalommal játszottunk barátságos mérkőzést az UTA Arad csapatával.

50
Az UTA Arad elleni 3–0-s siker volt az 50. győzelmünk román csapat ellen. Az első diadal 1925-ben született a Victoria Cluj (Kolozsvár) ellen.

A hét mondása
Csertői Aurél a 3–0-s kispesti győzelemmel végződött Honvéd-UTA Arad felkészülési mérkőzés után: „Örülök annak, hogy első osztályú csapatot győztünk le, amely ráadásul egy hét múlva már tétmeccsen szerepel, miközben mi még csak most kezdtük el a felkészülést. A héten kemény edzéseink voltak, emiatt fáradtabban is léptünk pályára, így is sikerült azonban nyernünk és lehetőséget tudtunk adni minden mezőnyjátékosnak.”

Ez történt a héten (január 15–21.):

100 éve:
Tóth Jenő, a KAC egykori centerhalfja hazatért a németországi Reichenbergből. A kispestiek vele szeretnék betölteni a középfedezet posztját. A tervek szerint a jelenlegi középfedezet Blasnik előre megy középcsatárnak.

50 éve:
Czakó Sándor, a Bp. Honvéd labdarúgója influenzában megbetegedett, ezért nem játszhatott Tatán a Rákóczi SE ellen 3–0-ra megnyert mérkőzésen. 

25 éve: 
1999. január 16-án Bugyin játszott edzőmérkőzést a Kispest-HFC. A piros-feketék 7–0-ra verték ellenfelüket. A kispesti gólokat Pintér, Touati, Török, Bánföldi, Borgulya, Hercegfalvi és Szántó szerezték.

Múlt heti mérkőzés
Nemzetközi felkészülési mérkőzés: Budapest Honvéd–UTA Arad 3–0

01/15/2024, 12:01 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club