Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„A sportágnak az értelme veszne el a szurkolók nélkül”

„A sportágnak az értelme veszne el a szurkolók nélkül”

Club

Published: 02/18/2023, 06:18 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Dean Klafuric számít a Debrecen ellen is a Kispest-tábor támogatására

Vasárnap ismét a Bozsik Arénában lép pályára csapatunk, ezúttal a Debreceni VSC csapatát fogadjuk, ráadásul 2023-ban először játszhatunk hazai pályán (14 évesnél idősebb) szurkolók előtt. A Loki jelenleg az ötödik helyet foglalja el a tabellán, de hozzájuk hasonlóan nekünk is egyértelmű célunk a győzelem és a három pont begyűjtése, így egy izgalmas találkozó van kilátásban.

Dean Klafuriccsal készültünk fel a Loki elleni mérkőzésünkre, szakvezetőnk szerint egyre inkább kezd mindenki számára egyértelművé válni a csapat karaktere.  A második helyezett Kecskemét ellen az előző fordulóban végig kontroll alatt tartottuk a mérkőzést, nem titkoltan ezúttal is ez lesz a célunk.

„Érdekes párharc lesz, hiszen köztudott, hogy az ellenfelünk nagyon jó focit játszik – kezdte Dean Klafuric. – Az idei szezonban 33 rúgott gólnál járnak, ami a második legtöbb, így egy nyílt sisakos, közönségszórakoztató találkozóra készülünk. Úgy érzem, hogy az előző fordulóban végre egyértelművé vált mindenki számára, hogy mit szeretnénk a stábbal a pályán látni, most is hasonló célokkal küldöm ki a játékosokat a gyepre. Harcos és egyben kreatív játékot várok mindenkitől.”

Az elmúlt fordulóban Brandon Domingues tudott duplázni, vezetőedzőnk egyértelmű célja, hogy ne csak a csapat játéka, hanem az egyéni teljesítmények is egyre markánsabban feljavuljanak.

„Brandon egy ékes példája annak, hogy egy jól működő rendszer mennyiben fel tudja javítani, vagy ki tudja emelni egy-egy játékos karakterjegyeit – jegyezte meg vezetőedzőnk a francia szélső kecskeméti duplája kapcsán. – Ez egyébként nem is kifejezetten Dominguesról szól, hiszen tudatosan készültünk arra, hogy építsünk a széljátékra és a Debrecen ellen is azt várjuk a csapat támadószekciójától, hogy helyzeteket alakítsanak ki, legyenek ösztönösek, de mindezek mellett működjenek együtt”.

Ahogy említettük, az évben most először fogadhatjuk szurkolóinkat is a Bozsik Arénában, szakvezetőnk számít a Kispest-táborra, hiszen a drukkerek nélkül semmi értelme nem lenne a futballnak.

„Igen, azért is várjuk már nagyon a hétvégét, hogy újra otthon találkozhassunk a szurkolókkal, de mindenekelőtt kiemelném, hogy a Kisvárda ellen sem kongtak a lelátók, a gyerekek nagyon kitettek magukért. A sportágnak az értelme veszne el a szurkolók nélkül, azért dolgozunk, hogy a saját ambíciónk mellett az ő igényeiket is kielégítsük, így nagy szükség lesz rájuk, hogy mellettünk álljanak vasárnap” – zárta Dean Klafuric.

02/18/2023, 06:18 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club