Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A szombat az új vasárnap

A szombat az új vasárnap

Club

Published: 09/07/2022, 05:35 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Sorozatban négyszer játszunk a hét hatodik napján

Négy vasárnapi (és egy-egy csütörtöki, illetve pénteki) mérkőzés után alakult úgy végre a program, hogy (a Kecskeméttel) szombaton játszunk az OTP Bank Ligában, s úgy tűnik, ha egy üzlet szombat beindul, akkor nincs megállás.

Ugyanis nemcsak a Kecskeméttel mérkőzünk a hét hatodik napján, hanem a következő három tétmeccsünk is ekkor lesz, hiszen előbb a Dorog elleni MOL Magyar Kupa-találkozónk került szombatra, majd – a Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottságának szerdai tájékoztatása szerint – az NB I 9. és 10. fordulójában is a szombat lett a befutó, így október 1-én lépünk pályára Debrecenben, aztán október 10-én fogadjuk a Mezőkövesdet.

A BUPDAEST HONVÉD PROGRAMJA

OTP Bank Liga

8. forduló
Szeptember 10., szombat, 17:45: Budapest Honvéd FC–Kecskeméti TE
Bozsik Aréna

MOL Magyar Kupa

3. forduló, a 32. közé jutásért
Szeptember 17., szombat, 13:30: Dorogi FC–Budapest Honvéd FC
Dorog, Buzánszky Jenő Stadion

OTP Bank Liga

9. forduló
Október 1., szombat, 17:00: DVSC–Budapest Honvéd FC
Debrecen, Nagyerdei Stadion

10. forduló
Október 8., szombat, 19:30: Budapest Honvéd FC–Mezőkövesd Zsóry FC
Bozsik Aréna

09/07/2022, 05:35 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club