Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A tabella élén telelnek

A tabella élén telelnek

Club

Published: 11/25/2021, 03:03 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Bárányos Zsolt bízik abban, hogy tavasszal is megőrzi előnyét az öregfiúk csapata

Ha csak az elmúlt három évre tekintünk vissza, öregfiúkcsapatunk mindig a dobogón végzett. A 2019/2020-as bajnokság őszi idényének végén a Honvéd BKE vezette a tabellát a Ferencváros előtt, de akkor sajnos a pandémia miatt a bajnokság félbeszakadt, a tavaszi idény nem került lejátszásra. Azt persze nem lehet kijelenteni, hogy bajnok lett volna a csapat, mindenesetre jó eséllyel pályáztak a kispestiek a címre. Egy évvel később a piros-feketék a harmadik helyen zárták az őszi szezont, de tavasszal remek szériát produkálva (9 győzelem, 1 döntetlen) a 2. helyre jöttek fel, a csapat egyetlen ponttal maradt el a bajnoki címtől. A jelenlegi, 2021/2022-es bajnokságban is remekül szerepelt eddig az együttes. A nagy rivális Ferencvárossal döntetlent játszott, az AC Zrínyi ellen becsúszott ugyan egy váratlan vereség, de a többi meccset mind megnyerte a gárda. Csapatunk 44 gólt lőtt, ami meccsenként 4.4 gólos átlagnak felel meg. A Honvéd BKE őszi elsőségéről Bárányos Zsolttal beszélgettünk.   

 

– A Honvéd öregfiúkcsapata állandó tagja az élmezőnynek. Hogyan alakult ki az együttes? Igaz, hogy csak Kispest-kötődésű játékosok lehetnek a gárda tagjai? 

– Egyik nagy erőssége a csapatnak, hogy Patkó kivételével minden játékos kötődik valamilyen módon a Honvédhoz. Vannak, akik itt nevelkedtek, vannak, akik itt lettek bajnokok, kupagyőztesek vagy válogatott játékosok, de szerepel a csapatban olyan is, aki ugyan nem játszott a Honvédban, de a klubnál dolgozik például edzőként. Kérdésedre válaszolva: nem feltétel, de erősen ajánlott a kispesti kötödés. A másik erősségünk, hogy a csapat gerince már évek óta együtt futballozik. 

– Az őszi elsőséghez vezető út néha göröngyös volt, milyen gondokkal kellett megküzdenetek?

– A legnagyobb problémát a hiányzások jelentették. Előfordult, hogy 4-5 játékost is kénytelenek voltunk nélkülözni, de olyan is megesett, hogy sérült játékosnak is pályára kellett lépnie, hogy meglegyen a létszám. 2015-ben került fel a csapat az első osztályba, de ilyen sérüléshullám soha nem sújtotta a csapatot.  

 – Hogyan értékeled a csapat teljesítményét?

– Az őszi idény remekül kezdődött. Hazai pályán az egyik nagy riválist gólgazdag meccsen, nyolc négyre sikerült legyőznünk. Három nyert meccs után találkoztunk a másik nagy ellenféllel, a Ferencvárossal, bár sokkal jobban játszottunk, mint ellenfelünk, csak döntetlenre futotta. A következő meccs volt az egyetlen olyan találkozó, amely csalódást okozott. Az AC Zrínyitől kettő nullra kikaptunk idegenben. Nem lebecsülve ellenfelünk teljesítményét, fejetlen játékunkkal magunknak köszönhettük a vereséget. Ezt követően viszont ötmeccses győzelmi szériát produkáltunk. Azt gondolom, megérdemelten végeztünk az első helyen.

– Mi az erőssége a csapatnak?

– A kapus, a védelem, a középpálya és a csatársor.

– Mit vársz a tavaszi szezontól? 

– Azt remélem, hogy a sérültjeink tavaszra felépülnek és teljes csapattal tudjuk felvenni a versenyt az ellenfeleinkkel. Bízom benne, hogy megőrizzük az előnyünket és a bajnokság végén is a dobogó legmagasabb fokán állunk majd.

 


A HONVÉD BKE ŐSZI MÉRLEGE

10 mérkőzés, 8 győzelem, 1 döntetlen, 1 vereség, a gólkülönbség 44–20.


Mérkőzések

Tóth Csaba volt az egyetlen, aki a Honvéd BKE valamennyi meccsén pályára lépett. A további sorrend: 

10 mérkőzés: Tóth Csaba
9: Edelény Dániel, Trembulyák Zoltán, Zana Norbert
8: Bábik Tibor, Bárányos Zsolt, Budovinszky Krisztián, Hungler Gábor, Lannert Bence
7: Lukács Bálint, Pisont István
6: Vincze László
5: Fülöp Lajos, Plókai Attila, Szamosi Zoltán
4: Erdei Sándor, Máj Zoltán
3: Radnai György
2: Sinkó Balázs, Szamosi Tamás
1: Móra Krisztián, Patkó György


Gólok

A Honvéd ősszel 44 gólt lőtt. A legtöbb találat Trembulyák Zoltán nevéhez fűződik. A Honvéd házi góllövőlistája:

12 gól: Trembulyák Zoltán
8: Tóth Csaba
3: Bárányos Zsolt, Zana Norbert
2: Bábik Tibor, Fülöp Lajos, Lukács Bálint, Lannert Bence, Vincze László
1: Sinkó Balázs, Budovinszky Krisztián, Hungler Gábor, Móra Krisztián, Patkó György, Pisont István, Plókai Attila

11/25/2021, 03:03 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club