Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
A tábor a tizenkettedik játékosunk

A tábor a tizenkettedik játékosunk

Club

Published: 08/07/2022, 01:11 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Richie Ennin: „Sokkal több van bennem”

A ZTE elleni mérkőzésen lépett pályára először tétmérkőzésen a Bozsik Arénában Richie Ennin. Kanadai támadónk több jó megmozdulással igyekezett segíteni az akcióinkat, a második félidő derekán egy gólpasszt is kiosztott Vidar Jonssónnak, és bár a bombagólt utólag elvették csapatunktól, sok dolog adhat okot a bizakodásra.

Milyen érzés volt először tétmérkőzésen pályára lépni Honvéd-mezben?

Még ismerkedünk a társakkal, új csapat vagyunk és folyamatosan szokunk össze, de nagyon jó érzés volt pályára lépni – válaszolta Richie Ennin. – Ahogy az egész csapat, úgy én is szerettem volna nyerni. Volt néhány jó pillanatunk a mérkőzésen, azokból tudunk építkezni, hogy ne csak villanások legyenek, hanem az egész mérkőzésen tudjunk ezt mutatni.

Mit gondolsz a saját teljesítményedről?

Mindig úgy lépek pályára, hogy a lehető legtöbbet tudjak segíteni a csapatnak. Gólt vagy gólókat akarok szeretni, gólpasszt adni. Utóbbi ugyan összejött, de sajnos azt utólag visszavonták. Első mérkőzésnek talán elfogadható teljesítményt nyújtottam, azonban tudom, hogy sokkal több van bennem.

Mi a véleményed a Kispest-táborról?

Nagyon jó szurkolóink vannak. Hatalmas támogatást kaptunk tőlük a ZTE elleni mérkőzésen, ami nekünk is sokat jelent. Erőt merítünk belőlük. Nagyon tetszett, hogy egész mérkőzésen végig bíztattak bennünket, mintha tizenketten lettünk volna a pályán. Sajnálom, hogy nem tudtuk nekik visszaadni, amit mi kaptunk tőlük.

Kaptál tőlük bármilyen visszajelzést?

Igen, sok üzenetet kaptam a közösségi felületeimen, hogy szimpatikus a játékom. Örülök ezeknek a szavaknak, mert tovább hajt, hogy még keményebben tegyem a dolgomat a pályán és azon kívül.

Hétvégén újra mérkőzés vár ránk, ráadásul egy erős csapat, a Fehérvár ellen. Mire számítasz a találkozón?

Nem igazán ismerem őket, de videón már elemeztük az ellenfelet, hogy hogy játszanak, milyen taktikai hadrendben állnak fel. Biztos vagyok benne, hogy kemény meccs lesz, de én nagyon várom, hogy megmutassuk milyen fából faragtak minket. Visszanéztük a ZTE elleni találkozót és megnéztük, melyek voltak a jó dolgok, amik működtek és átbeszéltük, hogy mik azok a területek, amiben még fejlődnünk kell. A következő mérkőzésen itt lesz a lehetőségünk, hogy ezeket a pályán is javítsuk. Nyerni szeretnénk Fehérváron.

Megszülethet az első Ennin-gól a hétvégén? Van egyéni gólörömöd?

Igen, remélem, hogy sikerül betalálnom a Fehérvár ellen, ha pedig összejön, megmutatom a gólörömömet is.

08/07/2022, 01:11 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club