Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Akire minden nap emlékezünk – Videó!

Akire minden nap emlékezünk – Videó!

Club

Published: 11/17/2023, 05:09 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Egykori iskolájánál koszorúztuk meg Puskás Ferenc és Bozsik József emléktábláját

„Minden nap emlékezünk Puskás Ferencre“ – mondta az egykori Szegfű utcai iskola (ma már Pannonhalmi Béla Baptista Általános Iskola és Gimnázium) előtt Bihari Péter, a Puskás Ferenc Általános Iskola igazgatója a Puskás Ferenc halálának 17. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen.

A novemberi hűvös, szomorkodás időben jó érzés volt körülnézni, hiszen az elmúlt egy évben rendkívül sokat változott a Szegfű utcai iskola, amely folyamatosan szépül és fejlődik, s emellett az iskola vezetése fontosnak tartja, hogy ápolja az intézmény legendás tanulóinak, Bozsik Józsefnek és Puskás Ferencnek az emlékét is.

Öcsi bácsi halálának évfordulójára külön műsorral készült a intézmény és a tanulók, verssel, énekkel, méltató beszéddel emlékezve, mellettük a Magyar Labdarúgó Szövetség képviseletében Dunai Antal olimpiai bajnok, a XIX. Kerületi önkormányzat képviseletében pedig Vinczek György mondott beszédet a már említett Bihari Péter mellett.

Dunai Antal felelevenítette, hogy anno a brazil klasszistól, Ronaldinhótól kérdezte, hogy miként válhat valakiből Puskás, Pelé vagy éppen Messi, amire az volt a válasz, hogy „Tehetség és rengeteg munka“, ami minden fiatal számára hasznos útravaló lehet, a sportban és az életben is.

A megemlékezés végeztével a jelenlévők elhelyezték koszorúikat Puskás Ferenc és Bozsik József emléktáblájánál: Kispest önkormányzata mellett, Dunai Antal az MLSZ, Koncsik Tibor és Szopcsák Attila a Kispesti Labdarúgásért Támogató Egyesület, Bihari Péter a Puskás Iskola;, Mravik Gusztáv a Nemzetközi Puskás Alapítvány képviseletében, míg klubunk részéről Rác Benedek kommunikációs vezető rótta le tiszteletét minden idők egyik legnagyobb labdarúgója előtt.

Aki Kispestről indulva jutott el a világhírnévig és bárhová is vetette a sors, mindig is büszke magyar és kispesti maradt. Egy örökké fénylő csillag.


11/17/2023, 05:09 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club