Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Alapember a válogatottban

Alapember a válogatottban

Matches

Published: 10/18/2023, 01:57 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Skócia és Belgium ellen is kezdőként lépett pályára Kocsis Dominik – fotókkal

Mindkét mérkőzésen kezdőként számolt Kocsis Dominikkal Gera Zoltán szövetségi edző a magyar U21-es válogatott októberi Európa-bajnoki selejtezőin, akadémiai növendékünk Skócia ellen 59, míg Belgiummal szemben 76 percet töltött a pályán.

„Az első mérkőzésen nagyon bealudtunk az elejébe, amit a skótot lendületes, direkt futballal büntettek meg, így hamar hátrányba kerültünk, azt pedig nem tudtuk ledolgozni – mondta Kocsis Dominik. – Belgium ellen egyértelműen az volt a célunk, hogy feledtessük a korábbi eredményt, a játékunk szerintem jobb volt, de sajnos kikaptunk, így a továbbjutást illetően nehéz helyzetbe kerültünk. Innentől már bravúrokra van szükségünk, azon leszünk, hogy ezeket elérjük!“

Nemcsak szélsőnk, hanem további öt játékosunk is tagja volt a Motherwellbe utazó, majd az Új Hidegkuti Nándor Stadionban játszó keretnek: Benczenleitner Barna Kocsis Dominikhoz hasonlóan mindkétszer kezdő volt, Szabó Alex az első mérkőzésen kezdett, Kerezsi Zalán csereként kapott lehetőséget a skótok és a belgák ellen egyaránt, továbbá Bocskay Bertalan, illetve Dúzs Gellért is ott volt a társakkal.

A belgák elleni találkozóról készült fotógalériát a bejegyzésre kattintva érhetitek el:


Gera Zoltán csapata négy forduló után a negyedik helyen áll a korosztályos Európa-bajnokság selejtezőjének B-csoportjában, legközelebb pedig egy hónap múlva játszik két mérkőzést. November 17-én a spanyolok, négy nappal később pedig ismét a skótok lesznek az ellenfelek.

10/18/2023, 01:57 PMMatches

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy