Oda-vissza vertük a feljutást érő, második helyen álló Győr csapatát. A Bozsik Arénában Pekár István 92. perces fejesgólja döntött, míg az ETO Stadionból Keresztes Noel találatának hála távozhattunk mosollyal az arcunkon, így a két egykori szoba- és osztálytárs egy-egy győztes találatot jegyez az idényben a Győr ellen.
2020. november 4-én, Felcsúton debütáltál az első csapatban és a 29. mérkőzésen született meg az első gólod. Nagy kő esett le a szívedről?
Nagyon boldog vagyok, hiszen bár a második csapatban többször eredményes voltam, a „nagyoknál“ eddig csak edzőmérkőzésen tudtam beköszönni. Ezért bőven volt bennem hiányérzet, de örülök, hogy egy ilyen fontos meccsen szakadt át a gát. Remélem, a következőre azért nem kell ilyen sokat várni és a játékom mellett gólokkal, gólpasszokkal is a csapat segítségére lehetek.
Fel tudod idézni a gól pillanatát, vagy ilyenkor az élmény felülír mindent?
Tökéletesen emlékszem rá. Egy szögletvariációt követően Krajcsovics Ábel került helyzetbe, aki pár lövőcsel után lőtt kapura, azonban a védőn megpattanó labda nem a kapushoz, hanem hozzám került. Szerencsés helyzetből már csak a bal alsóba kellett helyeznem.
Mit éreztél, amikor a hálóba gurult a labda?
Nem érdekelt semmi, csak együtt akartam ünnepelni a csapattal, velük megélni a pillanatot.
Két pontot szereztünk a Nyíregyháza, hatot a Győr ellen, több alsóházi csapattól viszont vereséget szenvedtünk. Miben másak ezek a mérkőzések?
Minden találkozón a maximumra törekszünk, de tény, az erősebb csapatok ellen többnyire eredményesebben tudunk játszani, jobban kijön a lépés. 10 fordulónk van rá, hogy javítsunk az eddigi teljesítményünkön, akár élcsapattal, akár a tabellán hátrébb álló együttessel meccselünk.
Mennyit változtatott a kiállítás a találkozó menetén?
A legfontosabb, hogy ha nem is mindig szép játékkal, de eredményesen játszottunk és most ez a lényeg. Mindenki beletette a munkát, azonban nem mehetünk el a kiállítás mellett, ugyanis az sokat változtatott a mérkőzés képén. Kihasználtuk az emberelőnyünket, majd teret hagytunk a Győrnek a gól után és helytálltunk védekezésben.





