Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Az alapelveket szem előtt tartva

Az alapelveket szem előtt tartva

Matches

Published: 07/28/2023, 03:57 PMReading time: 3 min
EmailFacebook

Kurucsai Milán tanítványai a nagycsapat előtt kezdik az idényt vasárnap

Június 27-én vette át második csapatunk irányítását Kurucsai Milán, aki közel egy hónapja dolgozik Kispesten. A szakvezető tartalmas felkészülést vezényelhetett le, hiszen tanítványai öt felkészülési mérkőzést is játszottak, többek között NB III-as rivális és angol sztárklub utánpótlás-gárdája is szerepelt az ellenfelek sorában.

Most vasárnap azonban már élesben kell helyt állnia a fiataloknak, az ellenfél az NB I előző szezonjában ezüstérmes gárda tartalékkerete, a Kecskemét II lesz. A lila-fehérekkel a 2022/2023-as idényben azonos csoportban szerepeltünk (itthon 2–0-ra nyertünk, míg idegenben 2–2-t játszottunk), a szezon zárásakor pedig 10 hely volt a különbség az 5. helyen végző csapatunk javára.

„Felkészülünk a Kecskemétre, már amennyire egy második csapatra fel lehet, hiszen rengeteg változó van az ilyen együttesek életében, napi szinten is – kezdte Kurucsai Milán. – A hiányzók, vagy visszajátszók eldöntik, hogy milyen erősségű kerettel találkozunk, de ettől függetlenül, elsősorban a saját játékunkra fogunk fókuszálni. Szeretnénk itthon, az első fordulóban képviselni a klub értékeit, bátran és dominánsan játszani, ezt elvárom a játékosaimtól!”

Az első csapatunkat irányító Pinezits Máté és Kurucsai Milán egyaránt vasárnap debütálhat majd tétmérkőzésen a Budapest Honvéd felnőttegyüttesének élén. Utóbbiban (elmondása szerint) megvan az ilyenkor természetes izgatottságból, hiszen szeretne a lehető legjobban kezdeni csapatunk kispadján.

„Nem is kérdés, egy új klubnál az edzőben mindig van ösztönös versenydrukk, ez most velem sincs másképp – mesélt izgatottságáról Kurucsai Milán. – Szeretném jól végezni a munkámat, a célom, hogy a lehető legtöbbet segíthessek a csapatnak és a játékosoknak.  Az izgalom a pad mellett elmúlik, ott már csak a találkozóra fogok koncentrálni.”

Az előző idény csapatának egy része megmaradt, miközben többen felkerültek az első keretbe, ezért most is szükség van az utánpótlásból előrelépő fiatalokra, akik az új csapat magját alkotják majd. Az elvárás mellett pedig türelmesen kell viszonyulni a fiatalokhoz, nem szabad elsietni a beépítésüket.

„A felnőttfutballba való belépés mindig nehéz, egészen más jelenlétet kíván meg a játékosoktól, mint utánpótlás szinten. Ezért is fontos, hogy közel kerüljön egymáshoz a két állomás, mert természetesen nem zökkenőmentes az átállás – részletezte szakvezetőnk. – Ezen a területen van a legnagyobb feladatunk, meg kell értetnünk a játékosokkal, azzal, hogy idekerültek, megnő a felelősség rajtuk, de türelmesnek is kell lennünk, időre is szükség van, hogy tudatosuljon bennük, biztonságos környezetben vannak.” 

Vezetőedzőnk továbbá kiemelte, hogy nem lehet fejben mindössze a hétvégi megmérettetésre készülni, ugyanis az edzéseknek is óriási szerepe van a fejlődésben.

„Néha hajlamosak vagyunk beleesni abba a hibába, hogy a mérkőzést helyezzük előtérbe és az edzéseket másodlagosnak vesszük, túlesünk rajtuk – folytatta Kurucsai Milán, emlékeztetve minket Fehér Péter szakmai igazgató azon gondolatára, hogy ha csak egy rossz edzés van egy héten, az ötéves távlatban közel egyévnyi rossz tréninget jelent. Meg kell tanulni úgy gyakorolni a hét minden napján, mintha a meccsen lennénk, a tréningeken kell mindent beleadni. Ha ez rögzül a srácokban, akkor könnyebb lesz mindenkinek a felnőttfutballba való integráció.”

Kurucsai Milán az utánpótlás és a felnőttfutball közötti átmenet kapcsán kitért az eredménykényszerre is, hiszen a felnőttek között már ezzel a szegmenssel is találkoznak a fiatalok és ez is fontos része a második csapatnál zajló munkának.

„Sokszor nem kezeljük helyén ennél a kérdéskörnél a kiindulópontot. A sportembernek és a csapatnak minden helyzetben az a célja, hogy legyőzze az ellenfelét, ez az alap. Az, hogy ezt milyen módon tesszük, már nem mindegy. Számunkra az jelenti a legnagyobb örömöt, ha a saját értékeinket képviselve tesszük mindezt, önazonosan. Ahhoz, hogy az edző hiteles legyen, kellenek a sikerek, az én dolgom pedig, hogy az említett szempontok mentén legyünk eredményesek, tegyük oda magunkat minden edzésen és tartsuk szem előtt az alapelveinket” – fejezte be Kurucsai Milán.

NB III, Dél-Keleti csoport, 1. forduló
BUDAPEST HONVÉD II–KECSKEMÉTI TE II
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 2022. július 30., vasárnap, 11:00

A találkozóra a belépés ingyenes

A mérkőzés a Budapest Honvéd YouTube-csatornáján közvetítjük

 

07/28/2023, 03:57 PMMatches

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy