Az FK Kolubara elleni találkozó Zsótér Donát sérülése miatt ért idő előtt véget, ami érthetően rányomta a bélyegét a nap második mérkőzésére, hiszen játékosaink egy emberként izgultak Doniért. Az FK Javor Ivanjica elleni esős meccsen mégis meg tudtuk szerezni a vezetést. A 34. percében egy Eördögh András, Kocsis Dominik, Kerezsi Zalán összjátékot követően utóbbi szerezte jegyezte a vezető találatot. Mint utóbb kiderült ezzel csupán az első félidőt tudtuk megnyerni, de 19 éves szélsőnk már egyébként is inkább a bajnokikra figyelne.
„A Donáttal történtek miatt rossz hangulatban mentünk fel a pályára, ahol az időjárással és a mérkőzéssel is meg kellett birkózni – kezdte Kerezsi Zalán. – Az eső nem tett jót a pályának, viszont örülök, hogy jó ellenféllel játszhattunk, mert növeli a felkészülés minőségét. Jó érzés, hogy összejött a gól, de kár, hogy a győzelemhez nem volt elegendő. Sok lehetőségünk volt, amivel nem tudtunk élni, ha viszont választanom kell, akkor inkább egy edzőmérkőzésen maradjon ki a helyzet, mint a bajnokin. Ha ott tesszük fel a támadások végén az i-re a pontot, akkor elégedett leszek.”
Kerezsi Zalán szerint a horvátországi edzőtáborban vívott mérkőzésekkel sokkal kompaktabbá vált a csapat, ami nagy segítség lehet tavasszal a Budapest Honvédnak.
„Azt hiszem, most már meglátszik Dean Klafuric keze nyoma a csapaton, ezt mutatja az is, hogy jó mérkőzéseket játszottunk. Nyerni tudtunk az Eszék ellen, ami mellett volt egy döntetlenünk és egy vereségünk a Rijekával szemben – emlékezett vissza az edzőtábor korábbi találkozóira Kerezsi. – Mindháromból sokat tanultunk szerintem és az edzőtábor arra is kiváló lehetőség volt, hogy mindenki megtalálja a helyét. Biztos vagyok benne, hogy a munkánknak meglesz az eredménye és, hogy egymásért és a klubért harcolva előrébb lépünk a tabellán.”
Ifjú tehetségünk az egyéni fejlődés mellett a csapatban hisz, így nem csoda, ha a beszélgetés végén már neki sem a mostani eredmények voltak a fontosak.
„Nagyon jól éreztem magam a tíz nap alatt, sok jó emléket viszek magammal haza és remélem, hogy egyénileg is előre tudtam lépni a téli időszakban, amit a bajnoki mérkőzéseken szeretnék majd bizonyítani. Ami viszont a mérkőzésnél is fontosabb, hogy teljes legyen a csapat, úgyhogy innen is szeretném jókívánságaimat küldeni Zsotér Donátnak” – hangsúlyozta Kerezsi Zalán.





