Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Az MTK vendégeként ikszeltünk

Az MTK vendégeként ikszeltünk

Matches

Published: 01/24/2024, 02:35 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Az Arad után újabb első osztályú csapattal szemben gyakorolhattunk a szezon folytatására

A májusban átadott Sándor Károly Labdarúgó Akadémián vendégeskedett első csapatunk, Csertői Aurél együttese az OTP Bank Ligában szereplő MTK ellen játszotta a harmadik téli találkozóját, amely egyben a második olyan erőfelmérő volt, ahol első ligás riválissal szemben mérettük meg magunkat.

A találkozó kék-fehér lehetőséggel indult, a 3. percben Németh Krisztián pörgetett fölé, majd a 12. percben Nemanja Antonov szabadrúgása kerülte el Tomás Tujvel kapuját. (A találkozót Dúzs Gellért, Kálnoki-Kis Dávid és Kundrák Nobert kisebb sérülés/betegség miatt hagyta ki.) A mérkőzésnek ebben a szakaszában inkább ellenfelülnk alakított ki kisebb lehetőségeket, a mieink is próbálkoztak, ekkor azonban még nem tudtunk helyzetbe kerülni. A 37. percben Tomás Tujvel hárította Marina Jurina ziccerét, két perccel később kapufát lőtt az MTK, míg a félidő kispesti lehetőségekkel zárult, a 43. percben Kerezsi Zalán lőtt fölé.

A korábbi két találkozónkkal ellentétben ezúttal a sorcsere helyet egyet változtattunk a szünetben, Tomás Tujvelt Gyetván Márk váltotta, aki szép védéssel, jó ütemű kivetődéssel és pontos kirúgásokkal is jelezte rátermettségét.

A térfélcserét követően csapatunk veszélyesebben, tök helyzetet kialakítva futballozott, Kocsis Dominik lövése fölément, Kerezsi Zalánét pedig Rácz Gergő hárította. A 60. percben aztán Lőrinczy Attila ívelt (jobb oldali) szögletből a hosszú oldalra, Holman Dávid lövése egy hazai védő kezére pattant – tizenegyes! A büntetőt Holman végezte el és a jobbra vetődő kapus mellett magabiztosan helyezett a bal alsó sarokba.

Sokáig sajnos nem örülhettünk a vezetésnek (a feljavuló játéknak viszont mindenképp), mert Stieber lövésénél még hárított Gyetván, a 65. percben egy szöglet után Hej Viktor elé került a labda, aki a kapu bal oldalába lőtt, 1–1. A folytatásban kétszer négyet cserélt Csertői Aurél, több kisebb lehetőséget láthattunk, majd a 86. percben Kovács Nikolasz távoliját fogta a hazai kapus, védőnk lövése a találkozó utolsó lehetősége volt.

Összességében jó iramú találkozót vívtunk, a második félidőben veszélyesebben, több helyzetet kialakítva futballoztunk és első osztályú riválissal szemben értünk el döntetlent.

A téli negyedik, egyben utolsó edzőmeccsét vasárnap vívjuk a BVSC ellen, a találkozó 12:00 órakor kezdődik a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontban, a mérkőzésre a belépés ingyenes!

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
MTK BUDAPEST–BUDAPEST HONVÉD 1–1 (0–0)
Sándor Károly Labdarúgó Akadémia, zárt kapuk mögött
V: Káprály Mihály (Ring K., Szécsényi I.)
G: Hej (65.), ill. Holman (61. — tizenegyesből)

MTK: Rácz G. – Hej, Kádár (Vadnai, 80.), Kocsis G. (Nagy Zs., 62.) – Spalek (Kovács M., 80.), Horváth A. (Kosznovszky, 62.), Kata (Varju, 80.), Antonov (Végh, 80.) – Bognár I. – Jurina, Németh K. (Molnár R., 37.)
Vezetőedző: Horváth Dávid

Honvéd: Tujvel (Gyetván, a szünetben) – Eördögh, Pekár (Kocsis G., 62), Szabó A., Benczenleitner (Kovács N., 62), – Lőrinczy (Keresztes, 74.), Nyitrai (Adorján, 62.), Holman (Bocskay, 74.) – Kerezsi (Haragos, 74.), Krajcsovics (Bobál G., 74.), Kocsis D. (Simon B., 62.)
Vezetőedző: Csertői Aurél


01/24/2024, 02:35 PMMatches

Related news

Tamás Somogyi named in Hungary U19 squad for Euro qualifiers

Tamás Somogyi named in Hungary U19 squad for Euro qualifiers

The Hungary U19 national team's next schedule runs from November 8 to 17, 2026, during which they will compete in the second round of the European Championship qualifiers.

11/04/2026 | First team

Ádám Szamosi called up again to the U21 national team

Ádám Szamosi called up again to the U21 national team

The U21 national team will play a friendly match against Cyprus on November 16 at the Új Hidegkuti Nándor Stadion.

11/03/2026 | First team

Additional 60 tickets available for the league match against MTK

Additional 60 tickets available for the league match against MTK

Tickets for Saturday's match sold out almost instantly. Due to the huge demand, our club contacted MTK, who—despite already providing double the minimum required away allocation in the first round—have made an additional 60 tickets available in the away sector while adhering to safety regulations.

11/03/2026 | First team

Ticket information for the away match against MTK

Ticket information for the away match against MTK

Tickets are now on sale for the league match against MTK Budapest.

11/02/2026 | First team