Még a Bozsik Stadionban történt…
Tavaly nyáron, talán a Paks, vagy éppen a Kisvárda elleni hazai mérkőzést követően. Ültem az addigra már kiürülő sajtóteremben, egy pillanatra megálltam a munkában, s körülnéztem. A kicsit ütött-kopott sajtó-, korábban VIP-szobában serlegek hada sorakozott, mutatva ezzel is, hogy milyen gazdag a Honvéd történelme. És miközben a díszes trófeákon révedezett végig a szemem, édesapám jutott az eszembe.
„Fiam, ez nem futball, én még Tichy Lajosért jártam a Honvéd meccseire, meg az edzésekre, minden mozdulata egy csoda, na ő futballista volt”– jelezte kedves rosszallással, amikor kértem, hogy vigyen ki meccsre, ahol nekem még debreceni kissrácként Sándor Tamás jelentette azt, aki számára Tichy Lajos volt.
Hogy Tichy Lajos valójában mit jelentett a Honvédnak, azt itt tapasztalhattam meg, hiszen a fenti apa-fia párbeszédet többektől hallottam már azóta. A Nemzet Bombázója emblematikus alakja a Honvédnak, aki játékosként és edzőként egyaránt csúcsra ért a csapattal, egy olyan ikon, akiért feltétel nélkül lehet rajongani, akiből minden klubnál szükség lenne néhányra.
S bár édesapám már közel tizennégy éve az égi futballpályákon csodálhatja Tichy Lajos játékát, az elmúlt bő egy évben sokszor eszembe jutott a fenti mondata. No meg az is, hogy mielőtt Kispestre „szerződtem”, mindenki azzal engedett útra, hogy kedves, befogadó közeg és jó srácokból álló csapat vár rám. (S valóban.)
Szóval, csak annyit mondhatok, hogy Apa, jó itt!
Rác Benedek
főszerkesztő-helyettes
