Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Az otthon értékei

Az otthon értékei

Club

Published: 06/03/2023, 04:14 PMReading time: 5 min
EmailFacebook

Interjú – Pinezits Máté nem akar álvagány lenni és tudja, vállalni kell a nagy kihívásokat is, a célokért pedig muszáj kőkeményen megdolgozni

„Óriási kihívás“ – említetted a kinevezésed kapcsán. Sokat gondolkoztál azon, hogy igent mondj erre a feladatra?
Nem. Persze nem tagadom, hogy meglepődtem, de olyan ember vagyok, aki az érzéseire hallgat és azt éreztem, hogy ezt el kell vállalnom. Életem során az összes fontos döntésnél az érzelmeket helyeztem előtérbe, ezek vezetnek, továbbá az, amit otthon, a szüleimtől kaptam. Eddig bevált.

Ha már így említetted, mit hoztál magaddal otthonról?
Mindent. A szüleimnek köszönhetek mindent. Vidéki srác vagyok, egy kisvárosból érkeztem, és nem az a típus, akit megszédít egy nagyváros. Édesanyám és édesapám egyaránt nagyon intelligens, az életből sokat látott, egyébként kétkezi munkásember, akik most már boldog nyugdíjasok, én pedig olyan értékeket kaptam tőlük, amik mindig itt vannak velem. Említhetném a tiszteletet, hogy legyek tisztelettel a világ felé, hogy ha vannak céljaim, akkor ne „dumáljak“ róluk, hanem dolgozzak meg értük, maradjak mindig egyenes és őszinte. Amit eddig elértem, azt ezeknek az értékeknek köszönhetek, s amikor megkérdezik tőlem, hogy ki a példaképem, akkor nem azt válaszolom, hogy Josep Guardiola vagy bármelyik másik topedző, hanem a szüleimet említem.

Pedig a fizimiska (kopasz fej, borosta) alapján mondhatnád is a spanyol edzőfenomént!
Szeretem is azt a futballt, amit játszik a csapatával, de nem szeretném összehasonlítani magamat a világ egyik legjobb edzőjével.

A kihíváson túl egy fiatal szakember miként tekint erre a feladatra?
Bízom a játékosaimban, hiszen a keretben lévő fiatalok közül gyakorlatilag mindenkivel dolgoztam együtt és tudom, mire képesek. De ugyanúgy említhetném a keret rutinosabb tagjait, láttam őket a meccseken, az edzéseken, ilyen tapasztalt futballisták hatalmas segítségére lesznek a csapatnak. Óriási kihívásról beszélünk, ez nem is kérdés, főleg mert a Honvéd lesz az első felnőttcsapatom, viszont most eldönthetem, hogy álvagány vagyok és megvárom, amíg jön egy edző és ha ő nem jár sikerrel, akkor jövök én, esetleg elmegyek egy kisebb klubhoz, vagy azt mondom, hogy beleállok ebbe a kihívásba. Az utóbbit választottam. 

Három éve érkeztél a Magyar Futball Akadémiára és ezek szerint annál a döntésnél is az érzéseidre hallgattál. Jónak bizonyultak a megérzéseid?
Igen és ezt a kinevezésemtől függetlenül is mondhatom. Sokat köszönhetek az SC Sopronnak, nagyon jó szívvel gondolok az MTK-nál töltött időszakra, de ezzel együtt is azt mondom, hogy jó döntés volt. Kimozdultam a komfortzónámból, új dolgokat tapasztaltam meg, emberi és szakmai oldalról is olyan kihívások értek, amiket jó volt megtapasztalni, amelyekre megoldást kellett találni. Új embereket, új szokásokat ismertem meg, ezek mind kellettek ahhoz, hogy tudjak fejlődni. Az U19-es csapatnál töltött három év alatt folyamatosan a korosztálynál fiatalabb együttessel, 16-17 éves tehetségekkel játszottunk, rengeteg munkával járt, hogy versenyképessé váljunk, ami hozzásegített ahhoz, hogy emberileg és szakmailag is fejlődjek.

Miben lettél több a három esztendő alatt?
Olyan feladatokkal is foglalkoztam, amivel korábban csak keveset vagy egyáltalán nem kellett. Ráadásul amikor klubot, környezetet váltasz, akkor törvényszerűen érnek olyan dolgok, amelyek váratlanként hatnak rád és bár szeretettel fogadtak a Honvédnál, meg kellett szoknom az új környezetet. Ezek mind kellettek ahhoz, hogy előbbre tudjak lépni.

Ha klubot nem is, környezetet most is váltasz majd és könnyű lenne leegyszerűsíteni a dolgot arra, hogy mostantól az akadémia épületében a folyosó végén nem jobbra, hanem balra kell fordulni, ennél azért többről van szó. Mire számítasz, mi vár rád a felnőttcsapat edzőjeként?
Amennyiben a folyosót vesszük alapul, akkor nem lesz változás, mert ha időm, energiám engedi, ugyanúgy jobbra fordulok, megnézem a fiatalokat, ott leszek az U10 vagy éppen U15-ös csapat edzésén, ahogy eddig is. Ugyanúgy előre fogok köszönni a konyhai dolgozóknak, a portásnak, hiszen emberileg nem változik semmi. A felelősség viszont sokkal nagyobb lesz, ezzel tisztában vagyok. Nemcsak fejleszteni kell a játékosokat és képviselni egy korosztályt, hanem képviselni egy klubot és kiszolgálni a közönséget. Az utolsó két hazai bajnokinkon szinte telt ház volt és ezt nem sok klub mondhatja el magáról a közép-kelet-európai régióban, nekünk pedig csúsznunk-másznunk kell és jól futballoznunk annak érdekében, hogy sokszor legyen ilyenben részünk. 

Maga a nézőszám a klub közösségépítő kampányának sikere mellett azt is mutatja, hogy sokan kíváncsiak a Honvédra. Ez teher vagy inkább inspirál téged?
A játékosoknak, az edzőknek, a klubnál dolgozóknak is arra kell gondolni, hogy mindannyiunk számára óriási áldás, hogy ennyien szeretik a Kispestet, a Honvédot, hogy ilyen sokan követnek minket. Róth Antal egyszer azt mondta, hogy „Máté, amit valaki problémának gondol, az másnak az álma“, és ez nagyon erősen él bennem, ugyanis meghatározza az embert, hogy milyen a gondolkodása. És ennek kapcsán említhetjük Puskás Ferencet, aki arról sok más megfontolandó gondolat mellett arról is beszélt, hogy becsületesen kell élni és játszani. Ha ezt megtesszük azt mások is látni, illetve érezni fogják. Neki elhihetjük.

Először leszel felnőttedző. Gondolkoztál rajta, hogy ez mekkora kockázatot jelent?
Kockázat nélkül nincs siker. Egy jó karaktert éltetnek az ilyen helyzetek és nem fut el a nagy feladatok elől. Egy barátom megkérdezte, hogy biztos vagyok e benne, hogy elvállalom a Honvédot?! Neki is azt mondtam, hogy mikor, ha nem most? Olyan játékosok vannak a csapatban, akiket nagyra tartok és ha jön egy ilyen lehetőség, akkor nem szabad elfutni, bele kell állni a kihívásba. Egyetlen dolgot tehetek, hogy alázattal, őszintén, tisztelettel és a legnagyobb igyekezettel végzem a feladatomat. Ennek kapcsán jut eszembe, hogy pár napja olvastam egy a Magyar Futball Akadémia Facebook-oldalán a korábbi játékosunk, Tonci Kukoc kommentjét. Abban arról írt, hogy a futballban és az életben is mindent meg kell tenni a sikerek érdekében és bár lesznek nehéz pillanatok, csak a gyávák futnak el, a harcos pedig tovább küzd és karaktert mutat. Keményen kell dolgozni és az élet nem lesz adósa senkinek. Minél többet teszel bele, annál többet kapsz vissza.

Amikor egyébként elkezdtél dolgozni utánpótlásedzőként, álmod volt a felnőttkarrier?
Igen, határozottan. Mindig apró lépcsőfokonként haladtam, tudtam, mi a következő lépés, viszont a távlati célok között mindig ott szerepelt a felnőttedzőség. Ahogyan azt is fontosnak tartottam, hogy lehetőleg olyan csapattal kezdhessem ezt el, ahol azokat a játékosokat is edzhetem, akikkel az utánpótlásban már dolgoztam együtt.

A célokat tekintve most jött el a felnőttedzősség ideje?
Korábban azt terveztem, hogy 40 éves koromig szeretném megszerezni a pro-licencet és szeretnék felnőttcsapat kispadján ülni. Tavaly és idén is kaptam megkereséseket különböző helyekről, amit jeleztem is vezetők felé, de egyszer sem éreztem azt, hogy én most pakolnék és mennék. Most viszont, amikor azt mondták, hogy rám gondoltak, akkor bár egy pillanatra meghökkentem, a következőben azonban már azon agyaltam, hogy miként alakítsam a felkészülést, kik lehetnek a csapat tagjai, milyen futballt játsszunk, ezzel pedig meg is válaszoltam magamnak a kérdést. Hatalmas boldogságot jelent számomra ez a lehetőség.

„Játékosközpontú edzőnek vallom magam“ – mondtad szűk három esztendeje, amikor csatlakoztál a Magyar Futball Akadémia stábjához.
Ez azonban nem azt jelenti, hogy bratyizom a játékosokkal, hanem azt, hogy megadom nekik a tiszteletet, hiszek bennük és bátran hagyatkozom a tudásukra, ha pedig valami nem megy, akkor próbálok nekik segíteni. A játékosközpontúságnak az is része, hogy nemcsak megadjuk egymásnak a tisztelet, hanem tudjuk, hogy a közös cél érdekében, sőt érdek nélkül is bármiben számíthatunk egymásra, de mindenkinek csinálni kell a dolgát.

Fehér Péter támogatása miben segítheti majd a munkádat?
Nagyon szerencsésnek érzem magam, mert pályafutásom során több remek szakembertől tanulhattam. Amikor az MTK-hoz érkeztem, Garami Józsi bácsi segített, az ott töltött öt esztendőn keresztül a mentoráltájnak vallhattam magam, és jó néhány tapasztalt szakemberrel találkoztam, akik segítettek az utamon. Ami Pétert illeti, ő már volt ott, ahová mi vágyunk, részese volt egy olyan klub létrehozásának, amilyet mi szeretnénk felépíteni. Ő már dolgozott olyan játékosokkal, akik eljutottak arra a szintre, ahová mi is szeretnénk eljuttatni a fiataljainkat. Olyan emberi tapasztalata és szakmai tudása van, amit „használni kell.“ Péter egy óriási támasz számomra és sokat számított az is, hogy az előző időszakban is végig élveztem az akadémia és a klub vezetőinek bizalmát.

Játékosközpontúság, tisztelet, őszintéség, csibészség, vagányság, a játék élvezete, perfekcionizmus – ezek, a 2020-as bemutatkozó interjúdban szereplő kifejezések lefedik az edzői ars poeticádat?
Abszolút. A tisztelet az egyik legfontosabb dolog a világon, ahogyan az is, hogy őszinte legyél a másikkal. Ha pedig ezek a jellemzők fontosak a világban, akkor az öltözőben és a pályán is azok. A társak, az ellenfelek, a szurkolók irányába. Ezt otthonról hoztam. Ugyanakkor ha te jófiú vagy, akkor nem lehetsz eredményes, kell a csibészség, kell a dörzsöltség. A ravaszság egy igazi magyaros unikum, amit ki kell vinni magunkkal a pályára, és ha ezek megvannak benned, akkor jobban tudod magadat adni, élvezni a játékot. És ha élvezed a játékot, akkor azt a szurkolók is látják rajtad. Ami pedig a perfekcionizmust illeti, ebben is benne van a szülői minta: ha valamit el akarsz érni, akkor ezerrel csináld a dolgot, tegyél érte, amennyit csak bírsz, ne sírjál, hanem tűzd ki a célt és menjél előre!

06/03/2023, 04:14 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy