Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Boldog vagyok, hogy ilyen pályafutásom volt – Videó!

Boldog vagyok, hogy ilyen pályafutásom volt – Videó!

Club

Published: 05/22/2024, 11:41 AMReading time: 1 min
EmailFacebook

Nagyinterjú a búcsúzó Ivan Lovriccsal

Egy igazi kispesti ikontól búcsúzunk: a klub örökranglistáján 270 NB I-es mérkőzéssel a 14., a légiósok között pedig természetesen az 1. helyen áll Ivan Lovric, aki összesen 371 tétmérkőzésen viselte a Honvéd-mezét és 12 esztendőn keresztül volt a játékosunk.

Hozzáállásával, alázatával, győzni akarásával, teljesítményével kivívta a szurkolók szeretetét, a társak elismerését, pályafutását pedig példaként állíthatjuk mindenki számára.Ivan Lovric otthonra lelt Kispesten és Magyarországon, itt ismerte meg a feleségét, itt születtek a gyerekei, s ő már örökre közénk tartozik.

Interjúnkban felidézzük pályafutása emlékezetes pillanatait, beszélgettünk a szurkolók szeretetéről, a pályán köttetett barátságokról, álmokról, kitartásról, küzdésről, Ivan Lovric pedig hangsúlyozta, visszavonulása után is szeretne segíteni a Honvédnak.


Ivan Lovricról a korábbi csapattársak, barátok is búcsúztak, ezekből az üzenetekből láthattatok egy rövidebb részletet a Gyirmót elleni mérkőzés felvezetéseként, az alábbi videóban pedig teljes hosszában mutatjuk meg az általuk küldött kedves szavakat.


Ivan Lovrictól a szezon utolsó hazai mérkőzése előtt köszöntünk el, a ünnepi perceket pedig ebben a videóban tudjátok újranézni.


A búcsúztatón készült képeket az alábbi galériában találjátok.


05/22/2024, 11:41 AMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club