Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Bombagólok – Videó!

Bombagólok – Videó!

Matches

Published: 11/22/2023, 01:59 PMReading time: 4 min
EmailFacebook

A hét MFA-sztorija – U16-os csapatunk két bajnokiján három parádés találat született

Sűrű héten van túl U16-os csapatunk, hiszen először az MTK-val játszott bajnokit, melyen 2–1-re nyert, majd négy nappal később a Győrrel ikszelt Kispesten (2–2). Nem sokkal az év vége előtt nagy szükség van a pontokra, mert bár vezetjük a bajnokságot, de továbbra sem dőlt el, hogy a Vasas, vagy mi várhatjuk-e az élen a tavaszi folytatást. Az előző hét négy pontja ráadásul szép gólokat is hozott magával, hiszen a négy találunk közül három remek megoldás után született.

Kis Atillának mindössze négy perc kellett ahhoz, hogy duplázzon az MTK ellen, így egykori csapata (DVTK) után most pesti riválisunk ellen villant. Első találatakor, mint egy igazi lesipuskás, jókor volt jó helyen, majd a másodiknál sokkal rendhagyóbb megoldást választott, Ujváry Ferenc beadását ollózva lőtte a hálóba.

„Edzéseken szoktam ezzel próbálkozni, most meccsen is úgy voltam vele, hogy miért ne?! – mesélte büszkén Kis Atilla. – Kicsit lecsúszott, de azért elégedett vagyok a gólommal, látványosra sikerült. A második, az ollozós találatom után éreztem magamon, hogy felszabadultan játszok, jó érzés volt a pályán lenni!”

A kék-fehérek elleni rangadót követően a Győri ETO látogatott utánpótlásközpontunkba, s bár egy ponttal, de újabb pazar gólokkal zártuk a meccset. A 71. percben Komlósi Rupert vette be a vendégek kapuját, s mint anno Kerezsi Zalán az előző idénybeli szombathelyi kupameccsen, szögletből a hosszú felsőbe ívelte a labdát

 A 14 esztendős játékos a nyáron érkezett akadémiánkra, ez volt az első gólja piros-feketében, mi tagadás, igen látványosra sikeredett!

„Märtz Márk edző mondta, hogy minden szögletet lőjünk kapura a szél miatt, ami több kísérlet után be is jött – idézte fel Komlósi Rupert a találatot. – Pontosan nem emlékszem hányadik, de talán a harmadik, vagy negyedik próbálkozásom és egy kapufa után végre beakadt. Ezzel ráadásul egyenlíteni tudtunk, nem is nagyon hittem el hogy bejött!”

A Győr elleni vezető találatot a pár napja még a Kis Atilla ollózását előkészítő Ujváry Ferenc szerezte, aki bár nem annyira egyedi, de hasonlóan szép lövéssel jelentkezett, mint társai. A 2023/2024-es idényben szélső helyett jobb oldali védőt játszó fiatal saját, szezonbeli első góljáról is beszélt, majd az őszi idény is szóba került.

„Nagyon örültem a gólomnak, de sajnos nem sokáig tehettem, mert három perccel később kiegyenlített a Győr – mondta Ujváry Ferenc. – Nehéz napokon vagyunk túl, hiszen egy esetleges győzelemmel jobb helyzetből várhattuk volna az utolsó fordulót. Ettől független sem félünk, továbbra is vezetjük a bajnokságot, őszi elsők akarunk lenni, hiszünk benne, hogy sikerrel járunk!”

U17, KIEMELT CSOPORT, 9. FORDULÓ
PAKSI FC–BUDAPEST HONVÉD-MFA 1–3 (1–1)
Paksi FC Stadion

V: Cseh Roland (Varga P., Mohácsi) 
G: 
Dörömböző ill. Gáspár (42.), Seres (55., 61.)

Honvéd-MFA: Lipóczi – Szvétek, Acsai (Seres, 38.), Bencsetler, Kovács B. (Botos, 80.), Szlovák (Polonkai, 78.), Szabó Á., Gáspár, Gyebróczki (Birtalan, 78.), Szelényi, Joó (Alarishi, a szünetben)
Vezetőedző:
Bene Ferenc

Bene Ferenc: – A hatalmas szél irreálissá tette a körülményeket a mérkőzés folyamán, így nem játszottunk szép meccset. Sajnos hamar vezetést szerzett az ellenfél és az első 30 percben gyámoltalan és nem eléggé agresszív futballt mutattunk be, főleg a párharcok gyakori elvesztése okozott problémát számunkra. Még a szünet előtt sikerült egyenlítenünk, majd a félidőben változtattunk, amire jól reagáltak játékosaink, a második játékrészben már sokkal hatékonyabban és a támadásba való átmeneteket tekintve szemre is tetszetősen futballoztunk. Örülök, hogy hátrányból sikerült ismét felállnunk, és a padról a mérkőzésbe beszálló játékosaink is jól teljesítettek. Veszélyes ellenfelet sikerült legyőznünk a csapategységünknek köszönhetően!

U16, KIEMELT CSOPORT, 9. FORDULÓ
MTK BUDAPEST–BUDAPEST HONVÉD-MFA 1–2 (0–2)
Sándor Károly Labdarúgó Akadémia

V: Barta Norbert (Csöngető, Kiss D.) 
G: 
Lisóczki (49.) ill. Kis A. (10., 14.)

Honvéd-MFA: Jakab – Rankó, Horváth Á., Schön B., Milicz, Kis A. (Merkl, 83.), Kőszegi-Hoffmann (Komlósi, a szünetben), Petrók, Ujváry, Gyebróczki (Nyers, a szünetben), Kecskés (Kapitány, 83.)
Megbízott vezetőedző: Märtz Márk

Märtz Márk: – Magas színvonalú mérkőzést játszottunk, az első félidőben domináns futballt mutatva a játék szinte minden aspektusában az történt, amire készültünk és ezeket mind technikailag, mind taktikailag meg is valósítottuk. Egyetlen hiányérzetem a helyzeteink kihasználásában volt, mert azok alapján lezárhattuk volna a találkozót. A második játékrészben nyílt maradt a találkozó és az ellenfélnek adódtak helyzetei, amelyekből egyet értékesítettek. A tanulási és fejlődési folyamat részeként sokat adott ez a párharc, nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy nem mi dominálunk, mégis megőriztük az első félidőben szerzett előnyünket, megérdemelten nyertünk!

U16, KIEMELT CSOPORT, 10. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD-MFA–ETO FC GYŐR 2–2 (0–1)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Baranyai Dávid (Biber, Juhász T.) 
G: 
Komlósi (71.), Ujváry (80.) ill. Lukácsy (4.), Garamszegi-Géczy (83.)

Honvéd-MFA: Jakab – Rankó, Horváth Á., Schön B., Milicz, Kis A. (Kobela, 82.), Reményik (Kőszegi-Hoffmann, 6.), Petrók, Ujváry (Manzella, 82.), Kecskés, Kapitány (Komlósi, a szünetben)
Megbízott vezetőedző:
Märtz Márk

Märtz Márk: – A Győr elleni mérkőzés során több olyan tényező is nehezítette a helyzetünket, amire előzetesen nem lehet felkészülni, már a 6. percben cseréltünk egy sérülés következtében, a csapat szerkezetét is módosítunk kellett, illetve az időjárás sem volt kegyes egyik csapathoz sem. Az első félidőt sok párharc jellemezte, a labdás játékunk kevésbé működött az áttörési fázisokban. A félidőben ezeket átszerveztük, átbeszéltük, frissítettünk, aminek következtében a második játékrészben többször is megbontottuk az ellenfelet és helyzeteket alakítottunk ki. A hajrában megfordítottuk a mérkőzést, de sajnos ezt az előnyt nem tudtuk megtartani, így döntetlennel zárult a találkozó. Rendkívül hasznos héten vagyunk túl, két egymástól teljesen eltérő mérkőzést játszva a futball sok olyan elemével találkoztunk, amit a jövőben a javunkra tudunk fordítani, tanulhatunk belőle. Az egység és a jó mentalitás, ami ezt a csapatot jellemzi, amire lehet építeni. Sérüléséből mielőbbi felépülést kívánunk a győriek kapusának, Hajczinger Botondnak!

U15, KIEMELT CSOPORT, 10. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD-MFA–PAFC 0–1 (0–1)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Sándor Miklós (Bottó, Horváth A.) 
G: 
Horváth V. (25.)

Honvéd-MFA: Liziczay – Ferencz, Russnák, Csörgő, Varga K. (Kayali, 32.), Andrejszki (Martin, 32.), Molnár Á. (Ciaramella, 67.), Varga Z. (Varga-Sós, 60.), För, Csákány (Bogdán, 60.), Shodunke (Acsai, 32.)
Vezetőedző:
Bogdánfi Márton

Bogdánfi Márton: – A múlt heti teljesítményünket sajnos nem sikerült átmenteni, nem érdemeltünk győzelmet. Köszönjük a mérkőzésre kilátogatott maroknyi ultráknak, akik végig buzdították a srácokat!

U14, KIEMELT CSOPORT, 12. FORDULÓ
VASAS KUBALA AKADÉMIA–BUDAPEST HONVÉD-MFA 0–1 (0–1)
Vasas Sporttelep

V: Bartos Zoltán (Banai, Tóth Cs.)
G: 
Varga B. (12.)

Honvéd-MFA: Czinki – Marinyák, Simon A., Kralicsek, Kardos (Kincses, 53.), Hegyes (Solymos, 68.), Huszár (Vérten, a szünetben), Varga B., Horváth-Garaba, Schmél (Kollár, 72.)
Vezetőedző:
Fűzfa Gergely

Fűzfa Gergely: – Gratulálok a srácoknak, nagyon elégedett voltam velük, mert a stílusjegyeknek és az alapelveknek megfelelően próbáltak futballozni, ami eredménnyel is párosult. Jó focit játszottunk egy jó rivális ellen, a helyzetek alapján megérdemelt győzelmet arattunk. Eddig is tudtam, hogy a társaság tele van nagyszerű egyéniségekkel, akik most együttesen egy koncentrált, egységes és sikeréhez csapatot alkottak!

11/22/2023, 01:59 PMMatches

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy