Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Brazil védő érkezik a női csapathoz

Brazil védő érkezik a női csapathoz

Club

Published: 03/14/2024, 04:54 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Tízszeres bajnokcsapattól igazoltunk

A 21 éves brazil védő, Thalita Silva a Budapest Honvéd csapatában folytatja pályafutását. Második igazolásunk hazájában ismerkedett meg a sportággal, de Melania Pasarhoz hasonlóan a szlovén ZNK Murától érkezett hozzánk, amellyel az elmúlt két évben a Bajnokok Ligájában is szerepelt.

„Olyan játékost kerestünk a védelembe, aki játékintelligenciájával olvasni tudja a futballt, labdaügyes és rutinos, azonban mellette fiatal is, így sokat fejlődhet még – mondta Korozmán Krisztián, a női szakág operatív vezetője. – Boldog vagyok, hogy Thalita személyében egy ilyen komplett labdarúgóval tudtunk erősíteni!”

Thalita Silva eltökélt és határozott játékosként definiálja magát, célja pedig, hogy felkerüljön a Honvéddal az első osztályba.

„Örülök, hogy itt lehetek, fantasztikusak a körülmények, illetve a klub céljai is nagyratörőek – mondta Thalita Silva. – Már gyerekkoromban éreztem, hogy a labdarúgás meghatározó lesz az életemben. Büszke vagyok, hogy nem hagytam ezt az álmot veszni. Ettől függetlenül nem vagyok még elégedett, fiatal vagyok, a pályafutásom elején járok, a célom pedig egyértelmű, napról napra jobb akarok lenni!”

03/14/2024, 04:54 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club