Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Bronzba öntött U16

Bronzba öntött U16

Matches

Published: 08/22/2023, 02:54 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Takács László tanítványai Grazban szereztek érmet

A Budapest Honvéd Magyar Futball Akadémia U16-os korosztályos csapata Ausztriába, Grazba utazott nemzetközi tornára, ahol a fiatalok hat találkozót játszottak patinás gárdák növendékeivel.

Takács László tanítványai négy (25 perces) csoportmérkőzést vívtak, a Sturm Graz (2–0) és a Slovan Bratislava (2–1) ellen is nyertek, míg  míg a horvát NK Lokomotivával és az osztrák GAK-kal 0–0-s döntetlent játszottak.

Az elődöntőben a Rapid Wien állította meg a srácokat (0–1), de a bronzmérkőzést már sikerrel abszolválták 3–2-re a csoportból jól ismert Lokomotiva ellen, hála Újváry Ferenc, Miták Milán és a nyáron Diósgyőrből igazolt Kis Attila góljának.

Azonban nemcsak csatáraink villogtak a tornán, hanem Liziczay Zsombor is kiemelkedett a mezőnyből, aki egy évvel fiatalabb létére megkapta a legjobb kapusnak járó díjat is.

Takács László: – Színvonalas tornán vettünk részt, ahol erős ellenfelekkel szemben mérhettük fel a tudásunkat. A mérkőzések nagy részében sikerült dominálni és irányítani a játékot, sajnos a játékidő hossza miatt ez eredménnyel nem minden esetben párosult. Sok jó egyéni teljesítményt láthattunk, többen megmutatták, hogy nemzetközi szinten is kiemelkedő képességekkel rendelkeznek. Sikerült jó hírét vinni a Honvédnak és a magyar utánpótlásképzésnek egyaránt.

LIPPIZZANERHEIMAT CUP, GRAZ, U16-OS NEMZETKÖZI TORNA

A Budapest Honvéd-MFA eredményei:

Csoportmérkőzések:

Budapest Honvéd-MFA–Sturm Graz (osztrák) 2–0

G: Nyers (2)

Budapest Honvéd-MFA–Slovan Bratislava (szlovák) 2–1 
G: Komlósi, Kis A.

Budapest Honvéd-MFA–NK Lokomotiva (horvát) 0–0 

Budapest Honvéd-MFA–GAK 0–0 

Elődöntő
Budapest Honv
éd-MFA–Rapid Wien (osztrák) 0–1 

A 3. helyért
Budapest Honvéd-MFA–NK Lokomotiva (horvát) 3–2
G: Kis A., Újváry, Miták 

08/22/2023, 02:54 PMMatches

Related news

Second team win their second match as well

Second team win their second match as well

Kispest–Honvéd FC II beat SZAC 3–2 in a pre-season friendly.

07/10/2026 | Matches

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy

Five of our players called up to the U18 national team

Five of our players called up to the U18 national team

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga, and Milán Balaskó will represent our club in the upcoming youth national team program.

10/24/2026 | Academy