Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Búcsú a Honvédtól

Búcsú a Honvédtól

Club

Published: 06/22/2022, 04:30 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Bajnok és kupagyőztes volt Kispesten a rutinos kapus

Az elmúlt szezont a Budafok kölcsönjátékosaként töltötte Horváth András, kapusunk pedig a szerződése lejártát követően távozik a Budapest Honvéd együttesétől.

Horváth András 2014 nyarán érkezett Kispestre, 2015 májusában játszotta az első NB I-es mérkőzését piros-feketében, amelyet további 27 első osztályú találkozó követett. Emellett szerepelt 20 Magyar Kupa-meccsen, hatszor a Ligakupában, míg 37 alkalommal a második csapatban őrizte a Honvéd hálóját. Tagja volt a a 2017-es bajnokcsapatnak, illetve a 2019-ben MK-ezüstérmes, majd 2020-ban kupát nyerő gárdának is, a 2019-es kupadöntőig vezető menetelésben elévülhetetlen érdemei voltak, több bravúros meccsel segítette a mieinket, nem mellesleg csapatemberként is sokat tett hozzá klubunk eredményes szerepléséhez.

Horváth Andrásnak köszönjük, amit a Honvédért tett, további pályafutásához sok sikert kívánunk.

06/22/2022, 04:30 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club