Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Búcsúztatás után újoncavatás

Búcsúztatás után újoncavatás

Matches

Published: 05/20/2024, 08:43 AMReading time: 1 min
EmailFacebook

Gyetván Márk tizenkilenc évesen debütált az első csapatban

A Merkantil Bank Liga 33. fordulójában a Budapest Honvéd–Gyirmót FC Győr találkozón előbb elbúcsúztattuk legendánkat Ivan Lovricsot, majd Gyetván Márk személyében újoncot avattunk. Fiatal kapusunk először védhette tétmeccsen az első csapat kapuját és külön érdekesség, Márk csupa olyan csapattárssal vonulhatott ki a pályára, aki a Magyar Futball Akadémián nevelkedett. A találkozó után az ifjú kapust az első meccs élményeiről kérdeztük.

Gratulálunk a bemutatkozáshoz. Mikor tudtad meg, hogy a kezdőcsapat tagja vagy?
Köszönöm szépen a gratulációt — kezdte látható boldogsággal az arcán Gyetván Márk. – Szombaton tudtam, meg, hogy a Gyirmót ellen majd az én nevemmel kezdődik az összeállítás. Mondanom se kell, hogy nagyon örültem neki, hiszen egész évben arra a pillanatra vártam, hogy be tudjak mutatkozni a felnőttcsapatban. Remélem, hozzá tudtam tenni valami a mérkőzéshez. Ezúton is szeretném megköszönni a bizalmat. 

Cáfolj meg, ha tévedek, de kívülről úgy tűnt, nem izgulsz különösebben.
Nem jellemző rám, hogy túlizgulom magam. Nyilván belül volt bennem egy kis drukk, hiszen először álltam a Honvéd kapujában, de ahogy elkezdődött a meccs, már csak a játékra koncentráltam.

Simon Benedek, Kocsis Gergely, Nyitrai Bence, Pekár István, Benkő László és Viacheslav Kulbachuk után Gyetván Márk a hetedik akadémistánk, aki ebben a szezonban debütált az első csapatban.

Kapusszemmel milyen volt ez a meccs?
Jól játszottunk, de két elkerülhető gólt kaptunk és ezután futhattunk az eredmény után. A kétgólos hátrány ellenére úgy gondolom, ez egy nyerhető meccs lett volna. Voltak helyzeteink, amiket sajnos kihagytunk. A szépítő találat után felcsillant az egyenlítés reménye, de csak az utolsó percben tudtunk pontot menteni. A lehetőségek elszalasztása ellenére is végig bíztam benne, hogy kiegyenlítünk. Ha előbb szerezzük a második gólt, akkor meg is nyertük volna a meccset.

05/20/2024, 08:43 AMMatches

Related news

Tamás Somogyi named in Hungary U19 squad for Euro qualifiers

Tamás Somogyi named in Hungary U19 squad for Euro qualifiers

The Hungary U19 national team's next schedule runs from November 8 to 17, 2026, during which they will compete in the second round of the European Championship qualifiers.

11/04/2026 | First team

Ádám Szamosi called up again to the U21 national team

Ádám Szamosi called up again to the U21 national team

The U21 national team will play a friendly match against Cyprus on November 16 at the Új Hidegkuti Nándor Stadion.

11/03/2026 | First team

Additional 60 tickets available for the league match against MTK

Additional 60 tickets available for the league match against MTK

Tickets for Saturday's match sold out almost instantly. Due to the huge demand, our club contacted MTK, who—despite already providing double the minimum required away allocation in the first round—have made an additional 60 tickets available in the away sector while adhering to safety regulations.

11/03/2026 | First team

Ticket information for the away match against MTK

Ticket information for the away match against MTK

Tickets are now on sale for the league match against MTK Budapest.

11/02/2026 | First team