Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Csak a győzelem lehet a cél

Csak a győzelem lehet a cél

Club

Published: 08/30/2022, 06:09 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Dúzs Gellért folytatná jó sorozatát második csapatunkban

Idény eleji formát és hullámzó teljesítményt mutat egyelőre második csapatunk, akik a Ferencváros idegenbeli legyőzését követően utánpótlásközpontunkban a Dunaújváros ellen hagyták el vesztesen a pályát. Szerdai ellenfelünk, a Szolnoki MÁV FC együttese az előző szezonban az NB II-es pontvadászatban szerepelt, így nehéz összecsapásra készülhet Szamosi Tamás alakulata.

Dúzs Gellért az idényben két idegenbeli összecsapáson védte eddig második csapatunk kapuját, ahol összesen négy pontot szereztünk (Paksi FC 2–2, FTC 1–2). 20 éves hálóőrünk folytatná jó sorozatát szezonbeli első hazai szereplésén is.

„Kemény mérkőzésre számítok, mert tavaly még másodosztályban játszott a Szolnok, tudnak magasabb szinten futballozni, de hazai pályán meg kell mutatnunk, hogy mit tudunk. Nyerni szeretnénk – kezdte mondandóját Dúzs Gellért. – Az időjárással is meg kell küzdenünk, most úgy készülünk, hogy nagy meleg lesz, amivel az ellenfélnek is szembe kell néznie, kulcs lehet, hogy azt ki bírja jobban.”

Ifjú kapuvédőnk az NB I-es keretünknek is tagja, így a „nagyoktól” szerzett tudásában is bízik a hétközi mérkőzésen.

„Amikor visszajátszom a második csapatba, akkor kell igazán megmutatni a képességeimet, hiszen jelenleg így tudom megmutatni éles helyzetben, hogy mennyit fejlődtem és mit tudok – hangsúlyozta Dúzs Gellért. – Ahogy az edzéseken, úgy a mérkőzéseken is a maximumot próbálom nyújtani. Sokat tanulok a társaimtól, Szappanos Pétertől és Tomás Tujveltől is, amivel remélem, hogy a csapat segítségére lehetek a Szolnok ellen.”

NB III, Közép csoport, 6. forduló
2022. augusztus 31., szerda 11:00
Budapest Honvéd II–Szolnoki MÁV FC
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

08/30/2022, 06:09 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club