Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
CSAPAT, nagybetűvel

CSAPAT, nagybetűvel

Club

Published: 03/20/2022, 11:01 AMReading time: 1 min
EmailFacebook

Zsótér Donát szerint Újpesten az egység lehet a siker kulcsa

Vasárnap az Újpest otthonában folytatja bajnoki szereplését a Budapest Honvéd, amelyre minden bizonnyal nehéz összecsapás vár a (kupameccsel együtt) hat mérkőzés óta veretlen lila-fehérek ellen, ám egyértelműen a győzelem a célja a kispestieknek a találkozón. Ezt hangsúlyozza Zsótér Donát is, aki korábban három évet töltött riválisunk csapatában, épp a vezetőedzőnk, Nebojsa Vignjevic irányítása alatt.

„Ugyanúgy készültem a héten, mint bármelyik másik mérkőzésre – kezdte Zsótér Donát, majd mosolyogva azért hozzátette, mindig más érzés korábbi klubja otthonában pályára lépni. – Jó, azért ad ez egy kis pikantériát a meccsnek, hiszen nagyon jó emlékeket, szép sikereket gyűjtöttem ott, de ez már a múlté. Csak a Honvéd sikereire és a Honvéd érdekeire gondolok. Fontos mérkőzés lesz, de mindegyik meccs az a számunkra.“

Valóban, a sűrű bajnoki mezőnyben minden pont számít, így nem is lehet kérdés, hogy a győzelem reményében lép pályára a Budapest Honvéd az Újpest otthonában. Ehhez pedig középpályásunk szerint az kell, hogy egyértelműen a csapat érdekei képviseljék a prioritást. 

„A három pontért megyünk a Szuszába, ezt muszáj leszögeznünk. Egy ilyen mérkőzés után, mint amit az MTK-val játszottunk, meg kell mutatnunk, hogy többre vagyunk képesek és többet ilyen teljesítmény nem fordulhat elő – mondta határozottan Zsótér Donát. – Tanulnunk kell belőle, olyan játékot kell mutatnunk, mint korábban például a Felcsút elleni második félidőben, vagy a Fehérvárral szemben, vagyis sokkal inkább csapatként kell funkcionálnunk. Azokon a meccseken, amikor sikert értünk el, látszott, hogy egységesen védekeztünk és támadtunk, ez lehet most is a meccs kulcsa. Azon dolgoztunk a héten, hogy ez az egység meglegyen, hogy kisegítsük egymást, megértsük egymást és jól tudjunk együtt gondolkozni, működni. Ha igazi csapatként játszunk az egész mérkőzésen, CSAPATKÉNT, csakis nagybetűvel, akkor sikerülhet pontokkal zárni a meccset.“

03/20/2022, 11:01 AMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club