Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Döntés az utolsó fordulóban

Döntés az utolsó fordulóban

Club

Published: 05/24/2022, 07:34 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Matematikai esélye van még a bajnoki címre az öregfiúkcsapatnak

Szomorú eseménnyel kezdődött a hétfői öregfiúk-mérkőzés: a két csapat játékosai, vezetői a kezdőkörben felsorakoztak, hogy egyperces néma főhajtással emlékezzenek a vasárnap elhunyt Duró Józsefről, bajnok és Magyar Kupa-győztes labdarúgónkról. A  csapat három játékosának, Pisont Istvánnak, Bárányos Zsoltnak és Plókai Attilának különösen fájó volt a megemlékezés, hiszen egykor együtt harcoltak a piros-fekete színekért.

A gyászkarszalaggal futballozó kispestiek szokás szerint nagy lendülettel kezdtek, beszorították ellenfelüket a kapuja elé, de a helyzetek rendre kimaradtak, hol a mieink hibáztak, hol a vendégek kapusa hárított bravúrosan. Az RTK a 22. percig bírta a nyomást, ekkor egy tűzijáték után a kaputól 20 méterre álló Bárányoshoz került a labda, aki a tőle megszokott fineszes megoldással a kapu balol dalába kanyarított, 1–0. Öt perc múlva Tóth Csaba 10 méterről talált a hálóba, 2–0. Szünet előtt egy perccel Trembulyák cselezte le magát az alapvonalig, majd visszagurította a labdát Kamber elé, aki 10 méterről a kapuba bombázott, 3–0.

A második félidőben Plókait Edelényi váltotta a kapuban. Alig telt el három perc, amikor tovább növelte előnyét a Honvéd, látványos kényszerítőzés végén Tóth Csaba talált a kapuba, 4–0. Az 50. percben egy szögletrúgás után szépítettek a vendégek, majd három perc múlva Patkó vett „elégtételt”, amikor okos, jól helyezett fejessel talált a hálóba, 5–1. Az utolsó percekben Kamber parádézott előbb a 68., majd a 78. percben bombázott a vendégek kapujába, beállítva ezzel a 7–1-es végeredményt. 

Egy fordulóval a szezon vége előtt a Honvéd BKE második helye már biztos, a bajnoki címre viszont csak matematikai esélye maradt. Az aranyérem akkor sikerülhet, ha a Honvéd nyer Halásztelken, az MTK viszont vereséget szenved otthon a Szigetszentmiklóstól.

ÖREGFIÚK-BAJNOKSÁG, 21. FORDULÓ

HONVÉD BHE–RTK 7–1 (3–0)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Bereczki Miklós (Sándor M., Virág M.)

G: Kamber (3), Tóth Cs. (2), Patkó, Bárányos, illetve Fogarasi

Honvéd: Plókai (Edelényi, a szünetben) — Bábik, Budovinszky (Csabankó, 55.), Kamber, Móra — Lannert, Zana, Bárányos (Pisont, 63.), Tóth Cs. — Trembulyák, Patkó.

05/24/2022, 07:34 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club