Ahogyan a szeptember kezdete egyben az iskolai időszak rajtja, úgy fonódik össze július közepe az akadémiai szezonnyitóval.
Így történt ez idén is, hiszen a héten újra megtelt élettel a Magyar Futball Akadémia épülete, várakozással, életük egy új korszakát kezdve beköltöztek a leendő gimnazisták és visszatértek a nyári szünetről az további korosztályok játékosai, az ilyenkor szokásos felméréseket, teszteket követően pedig a héten már belecsaptak a munkába a srácok.
Ahogyan korábban említettük, a 2024/2025-ös szezonban ismét lesz U19-es csapatunk, ezt a korosztályt Takács László és Märtz Márk irányítja majd. Visszatért Kispestre Szamosi Tamás, aki korábban a második csapatunk vezető- és az első keretünk másodedzőjeként dolgozott, továbbá visszavonult legendánk, Ivan Lovric is segíti a fiatalokat.
A szezon ezúttal is augusztus végén rajtol majd, addig pedig akadémistáink az edzések mellett hazai és nemzetközi felkészülési mérkőzésekkel hangolnak a bajnokságra.





