Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Egy érett játékos tér vissza

Egy érett játékos tér vissza

Club

Published: 09/06/2023, 11:30 PMReading time: 3 min
EmailFacebook

Újabb akadémistánk öltözik ismét piros-feketébe, hogy segítsen a Honvédnak

Kovács Nikolaszt, Kundrák Norbertet és Bobál Gergelyt követően ismét egy korábbi akadémistánk tér vissza az első csapatunkhoz, miután klubunk szerződtette Lőrinczy Attilát a DVTK-tól, akivel kétéves megállapodást kötöttünk.

JÓ KARAKTER
Lőrinczy Attila személyében újabb tapaszalt játékos érkezett Kispestre, aki tudásával és rutinjával is segítheti a fiatalokat a folyamatosan fejlődésben. „Attila átigazolásával növekednek a variációs lehetőségeink, hosszú az idény, rengeteg meccs van, a kupában is szeretnénk jól teljesíteni, és ehhez olyan keretre van szükség, amely bő, de közben lehetőséget ad arra a fiataloknak is, hogy szerepeljenek az első csapatban. A rutinos játékosaink jó karakterek, éhesek és tudják segíteni a keret többi tagját – mondta Kun Gergely, klubunk ügyvezetője. – Folyamatosan figyeltük a piacot és számítottunk rá, hogy az átigazolási időszak utolsó napjaiban lesz olyan játékos, akit érdemes szerződtetnünk, Attila pedig ilyen.“

ÜGYES, TECHNIKÁS JÁTÉKOS
„Lőrinczy Attila ügyes, technikás játékos, akiben rengeteg gól és gólpassz van, amit az előző idényekben bizonyított is, nagyon örülök, hogy a személyében újabb akadémistánk tér haza, aki fontos tagja lehet a csapatunknak, a tudása mellett a tapasztalata is sokat segíthet nekünk“ – mondta Fehér Péter szakmai igazgató.

VILLÁMKÉRDÉS
Mi a közös Bobál Gergelyben, Kovács Nikolaszban, Kundrák Norbertben és Lőrinczy Attilában? „Mindegyikünk a Magyar Futball Akadémia neveltje és most újra itt vagyunk, hogy a Honvéd sikeréért küzdjünk“ – válaszolta Lőrinczy Attila.

MEGSZÉPÜLT AZ OTTHON
„Amikor még én itt voltam, akkor egészen mások voltak a körülmények. Azóta megszépült a stadion, az akadémia, gyönyörű az egész komplexum. Jó érzés újra itt lenni, várom, hogy elkezdjük a közös munkát“ – nézett körül Lőrinczy Attila a Bozsik Arénában.

PONTERŐS JÁTÉKOS
Lőrinczy Attila eddig 191 NB II-es mérkőzésen lépett pályára, ezeken 42 gólt és 46 gólpasszt jegyzett, ami önmagában is szép mutató, ha pedig az elmúlt két idényét nézzük, akkor 72 találkozón 23+25 a mérleg, s vélhetően senki sem lenne elégedetlen, ha ez így folytatná a mostani kiírásban is.

SEGÍTENI A HONVÉDNAK
A 29 esztendős támadó középpályás 2008 nyarán érkezett Kispestre, az U15-ös csapatunkban szerepelt elsőként, a felnőttek között 2011 augusztusában lépett pályára először (második együttesünk színeiben előbb a Magyar Kupában, majd az NB II-ben debütált), míg az első osztályban 18 esztendősen 2013 májusában mutatkozott be (Honvéd–Eger 3–0). „Nagyon jó éveket töltöttem az akadémián, rengeteget tanultam, itt lettem felnőttfutballista – tekintett vissza Lőrinczy Attila. – Sajnáltam, hogy anno úgy alakult, hogy távozom, de követtem végig a csapatot, szomorúan láttam a kiesést, viszont örültem a lehetőségnek, hogy visszatérhetek és segíthetek abban, hogy újra oda kerüljön a Honvéd, ahová a klub való.“

HÉT ÉV TIBETBEN
„Sokat fejlődtem az elmúlt években, formálódott a játékom, minden téren érettebb lettem. Nagyon jó korban vagyok, ez szeretném kamatoztatni, minden erőmmel azon leszek, hogy visszajussunk az NB I-be. Kicsit későn érőnek tartom magam, most pedig már olyan játékosként vagyok itt, akinek van rutinja, tud segíteni a fiataloknak, miközben én is tanulhatok tőlük, és egymás húzva érthetünk el szép eredményeket, én pedig szeretnék vezéregyéniség lenni“ – mondta a Kispesttől hét évet (és 68 napot) távol töltő Lőrinczy Attila.

TÖBB POSZTON IS BEVETHETŐ
„A legjobban középen érzem magam, de az előző idényben szélen is szerepeltem, élveztem a futballt, akár befelé játszottam onnan, akár a vonal mellett. De hamis kilencesként is lehetőséget kaptam, meglepően jól sikerült, ott hamarabb a kapu elé tudsz kerülni, szóval a lényeg, hogy több szerepkörben is számíthat rám a csapat.“

18
Lőrinczy Attila a 18-as mezt válaszolta, így erről is megkérdeztük a második első kispesti napján. „A nyolcas a kedvencem, de az már foglalt volt, viszont amikor felkerültem a felnőttekhez, akkor a Honvédnál 18-as mezben mutatkoztam be az NB I-ben és az is mellette szólt, hogy tavasszal a Diósgyőrben ezt a számot viseltem, ami pedig egy sikeres félszezon volt.“

EGYSÉG
Bobál Gergely után Lőrinczy Attila is olyan igazolásunk, aki már feljutott korábbi csapatával az NB I-be. „A csapategység elengedhetetlen – emelte ki a 29 esztendős játékos. – Az egységnek, a jó öltözőnek a DVTK-nál is nagy szerepe volt a sikerben, többször is az utolsó pillanatban döntöttünk el meccseket, ez pedig ennek volt köszönhető. Szükség van a rutinra és mindenkinek bele kell tenni a munkát, ha egyfelé húzunk, eredményesek lehetünk. A társak közül Holman Dáviddal 10 éves korunk óta ismerjük egymást, fociztunk is együtt. Adorján Krisztiánt és Kundrák Norbertet is ismerem, nem lesz gond a beilleszkedéssel.“

NÉVJEGY
LŐRINCZY Attila
Született: 1994. április 8.
Poszt: támadó középpályás
Magasság/súly: 176 cm/71 kg
Mezszám: 18
Korábbi klubjai: UTE, Vác VLSE, Budapest Honvéd, Békéscsaba, Szolnoki MÁV FC, Ajka, Mosonmagyaróvár, Soroksár, Budafok, DVTK
NB I-es mérkőzések száma: 27/1
NB II-es mérkőzések száma: 191/42

09/06/2023, 11:30 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club