Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Egy lépés előre

Egy lépés előre

Matches

Published: 11/05/2023, 08:09 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

A Paks ellen mutatott mentalitás és akarat a minimum, amit egy csapatnak nyújtania kell

Sűrű napjai vannak Djordje Kambernek, hiszen megbízott edzőként kedden vette át az első csapatunk irányítását, csütörtökön következett a Paks elleni (végül 120 perces, tizenegyespárbajba torkolló) kupameccs, majd a pénteki pihenő után már a hétfői, Vasassal szembeni rangadóra kellett készülni.

„Megpróbáltuk minél jobban frissíteni a csapatot ebben a pár napban, ilyenkor ez a legfontosabb, amit a Paks elleni meccs előtt is kértem a srácoktól, fontos, hogy tiszta fejjel jönnek a gyakorlásokra és csak a bajnokira koncentráljanak – kezdte Djordje Kamber. – Szerencsére nincs újabb sérültünk, a hétvégi gyakorlások során pedig próbáltunk készülni a Vasasra, hogy mit akarunk játszani, hogyan akarunk játszani és hogyan akarunk tenni egy újabb lépést előre. Ez fontos a klubnak, a csapatnak, tovább kell vinni azokat a pozitív energiákat, amelyek a kupameccset jellemezték.“

Megbízott szakvezetőnk hozzátette, játékosként megtapasztalta már, hogy mit jelent egy Honvéd–Vasas rangadó (meg úgy általában a fővárosi csapatok egymás elleni mérkőzései), és sajnálja, hogy ezúttal az NB II-ben kénytelen találkozni egymással a két gárda. Viszont a Paks után ismét erős riválissal csapunk össze, ráadásul tv-s meccsen, ami plusz energiát adhat a srácoknak, Djordje Kamber pedig arra számít, hogy kemény és jó mérkőzést játszunk az Illovszky Rudolf Stadionban.

„A Paks ellen mutatott mentalitás és akarat a minimum, amit egy csapatnak nyújtania kell, ezért is örülök, hogy a játékosok látták, képesek erre. Ezt kell megtartani, továbbvinni, miközben azokra az elemekre is figyeltünk az edzéseken, amiken szeretnénk javítani – folytatta Djordje Kamber. – A játékunk labdás részén is próbáltunk finomítani, kicsit rendbe tenni, hiszen korábban is tudtunk jól teljesíteni és emellett a Vasara is készültünk. Ellenfelünk erős csapat, jó formában van, mi viszont azon leszünk, hogy megtaláljuk és kihasználjuk a gyenge pontjaikat. Folyamatosan elemeztünk, gondolkoztunk, hogy min kell javítani annak érdekében, hogy eredményesek legyünk hétfőn este.“

11/05/2023, 08:09 PMMatches

Related news

Tamás Somogyi named in Hungary U19 squad for Euro qualifiers

Tamás Somogyi named in Hungary U19 squad for Euro qualifiers

The Hungary U19 national team's next schedule runs from November 8 to 17, 2026, during which they will compete in the second round of the European Championship qualifiers.

11/04/2026 | First team

Ádám Szamosi called up again to the U21 national team

Ádám Szamosi called up again to the U21 national team

The U21 national team will play a friendly match against Cyprus on November 16 at the Új Hidegkuti Nándor Stadion.

11/03/2026 | First team

Additional 60 tickets available for the league match against MTK

Additional 60 tickets available for the league match against MTK

Tickets for Saturday's match sold out almost instantly. Due to the huge demand, our club contacted MTK, who—despite already providing double the minimum required away allocation in the first round—have made an additional 60 tickets available in the away sector while adhering to safety regulations.

11/03/2026 | First team

Ticket information for the away match against MTK

Ticket information for the away match against MTK

Tickets are now on sale for the league match against MTK Budapest.

11/02/2026 | First team