Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Egy nagy sorozat vége

Egy nagy sorozat vége

Academy

Published: 04/12/2023, 09:13 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Idegenben szenvedett vereséget második csapatunk

Az NB III. Közép csoportjának 31. fordulójában Pesterzsébetre látogatott a Szamosi Tamás irányította második csapatunk. Kitűnő időben léphettünk pályára, remek hangulatban, gyakorlatilag telt ház előtt, hiszen a hazaiak szurkolói szép számban képviseltették magukat.

A találkozó első félidejében többnyire az ESMTK volt veszélyesebb, de hála Szappanos Péter bravúrjainak, ellenfelünk nem tudott betalálni. A mi oldalunkról Zsótér Donát kísérletet lehet kiemelni a 35. percből, amikor középpályásunk 20 méterről próbálta kilőni a bal alsót. Bombaerős kísérlete ígéretesnek tűnt, de végül a kapufa mellett gurult el a labda.

A második játékrészben is mi veszélyeztettünk először, a 49. percben Zsótér ugratta ki László Mátét, aki az alapvonaltól tette középre a labdát, de Simon Benedek és Zrnic Marsel centikkel maradtak le arról.

Az elkövetkező 10 percben továbbra is uraltuk mezőnyben a találkozót, ezért is mondhatjuk, hogy szinte a semmiből jött a hazaiak vezető találata. Egy félpályás buktatást követően jöhettek a piros-fehérek egy pontrúgással, amit gyorsan el is végeztek, a felívelés után a labda Wirthez került, az ellenfél centere lekezelte azt és a hálóba lőtt (1–0).

A fennmaradó időben több kísérletünk is volt, hiszen a hazaiak visszaálltak a góljukat követően. A 67. percben ismét Zsótér próbálkozott, de labdája ha centikkel is, de ismét elkerülte a bal alsó sarkot. Tíz perccel később a csereként beálló Benkő Lászlónak volt egy próbálkozása, a jobb szélen hagyta le az emberét és befelé cselezve a tizenhatos sarkáról vette célba a jobb felső sarkot, de sajnos ő sem talált kaput.

A mérkőzés végéig fölényben futballoztunk, azonban a kapu előtt nem voltunk hatékonyak, míg az ESMTK kontrákból próbálta megduplázni az előnyét, de Szappanos bravúrjai pariban tartottak minket. Egyenlíteni viszont végül nem sikerült, így hét veretlen találkozót követően kikapott a második csapatunk.

Szamosi Tamás: – Egyszer minden nagy sorozat megszakad, a mi veretlenségünk a nyolcadik mérkőzés után veszett el. Fizikálisan egy nehéz meccset játszottunk, így már annak is örülök, hogy sérülés nélkül megúsztuk a találkozót.

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 2022/2023, 31. FORDULÓ
ESMTK–BUDAPEST HONVÉD II 1–0 (0–0)
Budapest, ESMTK Stadion

V: Újhelyi Tamás (Bense, Balla)
G: Wirth (59.)

ESMTK: Jeszenszky – Rédei, Lipcsei, Soós (Ferkel, 89.), Slezák, Kovács D. (Molnár J., 69.), Szűcs (Sükösd, 69.), Molnár R., Túri, Wirth (Lucz, 78.), Molnár T.
Vezetőedző: Turi Zoltán

Honvéd II: Szappanos – Vojtko, Sebe (Zsigmond, 81.), Kulbachuk – Zrnic P., Zsótér, Feledy (Pintér, a szünetben), Zrnic M. – László M. (Benkő, 65.), Fábiánkovits (Simon, a szünetben), Njamculovic (Mihály, 65.)
Vezetőedző: Szamosi Tamás

04/12/2023, 09:13 PMAcademy

Related news

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy

Five of our players called up to the U18 national team

Five of our players called up to the U18 national team

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga, and Milán Balaskó will represent our club in the upcoming youth national team program.

10/24/2026 | Academy

Dávid Czinki named in Hungary U17 squad for Euro qualifiers

Dávid Czinki named in Hungary U17 squad for Euro qualifiers

The Hungary U17 national team will face North Macedonia, Turkey, and San Marino in the first round of the European Championship qualifiers.

10/24/2026 | Academy