Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Egyénileg és csapatként

Egyénileg és csapatként

Matches

Published: 10/21/2023, 08:00 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Masszív, erős együttes otthonában lépünk pályára és szeretnénk hazahozni a három pontot

Mennyivel nehezebb egy olyan csapat ellen készülni, amelynek kispadján megbízott vezetőedző ül?
Értelemszerűen mindig kiszámíthatóbb, ha állandó stáb vezeti a csapatot, de amennyire lehetséges, annyira felkészültünk az ellenfélből, több mérkőzésüket is kielemeztük, megtettünk mindent, hogy sikeresek legyünk vasárnap, aztán a pályán kiderül, hogy milyen Pécs jön velünk szembe.

Melyik PMFC-re számítotok? Arra, amelyik az első hét meccsén gólt sem kapott, vagy arra, amelyik hat meccse nyeretlen, miközben a Kozármislenytől hármat, míg a Nyíregyházától négyet kapott?
Csalóka lenne a Nyíregyháza elleni mérkőzésükből kiindulni. Több játékosuk hiányzott, meccs közben is volt sérültjük, ráadásul hetven percig nemhogy egyenrangú partnerek voltak, hanem több lehetőségük adódott és az utolsó húsz percben kapták a négy gólt. És azt se felejtsük el, hogy a Nyíregyháza, amellyel mi ikszeltünk, a mezőnyben egyedüliként veretlen még. Agresszív, bátor futballt játszó csapatra számítunk, amely mindent megtesz azért, hogy a három pontot otthon tartsa. Nem téveszthet meg minket, hogy a PMFC mögöttünk áll a tabellán, ellenfelünk erejéről sokat elárul, hogy a szezon első hét meccsén nemcsak veretlen maradt, de gólt sem kapott, masszív, erős csapatról beszélünk, és ahogyan mi is tapasztaltuk az idény eddigi részében, az NB II-ben nem számít a helyezés, a korábbi forma. Nincs könnyű meccs, minden találkozón az elsőtől az utolsó pillanatig küzdeni kell, végig koncentrálni és lehetőleg nyerni. Pécsett is ez a célunk, domináns, kombinatív futballal szeretnénk sikeresek lenni.

Két nagy múltú, erős szurkolói bázissal bíró gárda találkozik a Mecsekalján vasárnap. Más egy ilyen találkozóra készülni?
Biztos vagyok benne, hogy jó hangulatú mérkőzést játszunk majd, egy olyan stadionban, amely sok nagy és emlékezetes meccsnek adott otthont.

Hat játékosunk szerepelt az U21-es válogatottban, kettő az U19-es együttesben, hogyan lehet áthidalni ezeket az időszakokat, hogy csonka csapattal is szakmailag hasznos heteket töltsetek együtt?
Nyilván könnyebb, ha együtt lennénk, mert akkor csapatként lehetne haladni. Így viszont egyénileg csiszolhattunk folyamatosan különböző dolgokat, ami szintén fontos és próbáltunk a magunk hasznára fordítani ezt az időszakot, ennek az is része volt, hogy heten léptek pályára a második csapatban a Vasas II elleni bajnokin. A velünk készülő játékosok már ismerik azokat az elemeket, amiket aztán a visszatérőkkel is gyakorlunk, ezáltal segíthetik is a társakat.  Nem is szeretnénk ezzel bővebben foglalkozni, ezt a feladatot kell megoldani, ráadásul rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy az első keretünkben nyolc, tíz, tizenkét olyan játékosunk van, aki számíthat arra, hogy meghívót kapjon valamelyik válogatottba. Nekünk ebben a pár napban kell olyan állapotba hozni a csapatot, hogy az sikerre vezessen Pécsen.

Korábban említetted, hogy az MTK-s korszakodban rengeteg segítséget kaptál Garami Józseftől, aki Pécsett született, tíz évig futballozott a PMFC-ben, edzőként pedig ezüstérmet szerzett a piros-feketékkel, s mindig is ezer szállal kötődött a klubhoz, a városhoz. Tartjátok a kapcsolatot?
Amikor Sopronból az MTK-hoz kerültem, akkor abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy Józsi bácsi a szárnyai alá vett, a pro licences képzésen a szintén pécsi Róth Antal volt a mentorom, míg édesanyám családja Pécsen él, gyerekként sok időt töltöttem ott. Tartjuk a kapcsolatot, sokat köszönhetek neki, fontos egy fiatal szakembernek, játékosnak, hogy megkapja támogatást.

Nekik is szeretnél bizonyítani vasárnap?
Nincs bennem ilyen érzés, sokkal inkább az a fontos, hogy jó állapotba került a csapat az elmúlt hetekben. Még akkor is, ha az ellenfeleink a válogatott szünetben is együtt készülhettek, felkészülési meccset játszhattak, mi pedig pénteken tudtunk először teljes kerettel, teljes értékű gyakorlást végezni. De ez nem számít, nem szabad ezzel foglalkozni, tudjuk, hogy mit akarunk csinálni és hiszünk benne, hogy az sikerre vezet.


10/21/2023, 08:00 PMMatches

Related news

Tamás Somogyi named in Hungary U19 squad for Euro qualifiers

Tamás Somogyi named in Hungary U19 squad for Euro qualifiers

The Hungary U19 national team's next schedule runs from November 8 to 17, 2026, during which they will compete in the second round of the European Championship qualifiers.

11/04/2026 | First team

Ádám Szamosi called up again to the U21 national team

Ádám Szamosi called up again to the U21 national team

The U21 national team will play a friendly match against Cyprus on November 16 at the Új Hidegkuti Nándor Stadion.

11/03/2026 | First team

Additional 60 tickets available for the league match against MTK

Additional 60 tickets available for the league match against MTK

Tickets for Saturday's match sold out almost instantly. Due to the huge demand, our club contacted MTK, who—despite already providing double the minimum required away allocation in the first round—have made an additional 60 tickets available in the away sector while adhering to safety regulations.

11/03/2026 | First team

Ticket information for the away match against MTK

Ticket information for the away match against MTK

Tickets are now on sale for the league match against MTK Budapest.

11/02/2026 | First team