Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Egyre közelebb a mezőnyhöz

Egyre közelebb a mezőnyhöz

Club

Published: 11/11/2022, 12:19 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Szoros mérkőzést játszott Kazincbarcika ellen női NB II-es csapatunk

Az idei évben újjáalakult felnőtt női csapatunk elsődleges feladata a mostani kiírásban, hogy rutint szerezzünk a bajnokságban, ám jól látható, hogy ahogy telik az idő egyre nehezebb dolguk van az ellenfeleknek, ha a Honvéddal találkoznak. Nem volt ez másképpen a kazincbarcikai kirándulás során sem és bár pontot szerezni nem sikerült a csapat játéka egyértelműen kezd összeérni.

Hossein Nikandish: – Egyre bátrabbak leszünk, egyre inkább tudunk versenyezni. A legfiatalabb együttessel állunk ki a mezőnyben, így érthető, hogy nekünk most az a célunk, hogy rutint szerezzünk. Ezen a mérkőzésen is megvoltak a lehetőségeink, ha egy kis szerencsénk is lett volna, akkor a pontszerzés sem lett volna elképzelhetetlen. Úgy látom, hogy kezdünk összeállni, közelebb kerülünk a mezőnyhöz. Ezúttal nem volt szerencsénk, de azért dolgozunk, hogy az eredmény mellett olykor az is mellénk álljon.

NŐI NB II, KELETI CSOPORT, 10. FORDULÓ
KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC–BUDAPEST HONVÉD 3–1 (2–0)

Kazincbarcika, Pete András Stadion

V.: Medve Dóra (Arany L., Czékus S.)
G.: Bunda-Tóth (17., 66.), Tőzsér (28.) ill., Kós (92.)

Kazincbarcika: Kovács Zs. – Bunda-Tóth, Martinkó (Nagy A., 63.), Boros (Szomolya, 63.), Tóth F., Tőzsér, Tripák, Balogh, Hegedüs, Gál, Kin (Horváth E., 75.)
Vezetőedző: Boros László

Honvéd: Révész – Tratner (Lovász, 70.), Wieszt, Karacs (Patonay, 83.), Kós, Diós, Batta, Szokolányi (Tarr, 70.), Németh F., Sztojka, Tóth B.
Vezetőedző: Hossein Nikandish

11/11/2022, 12:19 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club