Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Együtt!

Együtt!

Matches

Published: 06/25/2023, 02:57 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Átrok Zalán az első hét közös munkáját követően

Nekilátott a felkészülésnek első csapatunk utánpótlásközpontunkban. A hétfői felmérések után kedden már az első edzést is megtartotta Pinezits Máté. A szerdai futótesztetek követően másnap már dupla edzés következett, míg pénteken az egymás elleni játékot is gyakorolhatták a srácok.

Átrok Zalán nem csupán névről ismeri Pinezits Mátét, hiszen akadémiai növendékünk miatta is jött Kispestre 2020 júliusában, így érthető módon nagy várakozással vágott bele a közös munkába.

„Nagyon boldog voltam, amikor pár hete megtudtam, hogy ki lesz az új vezetőedző, ugyanis Máté bá’ (Pinezits Máté) szorgalmazta még évekkel ezelőtt, hogy Kispestre igazoljak. – mondta Átrok Zalán. – Rengeteget köszönhetek neki, hiszen az ő útmatatásainak is köszönhetem, hogy debütáltam az első csapatban, most pedig azért dolgozok, hogy meg tudjak ragadni a felnőttek között.”

Nem kis feladat 17 évesen a Honvéd első keretében helyt állni, de a Kispesten készülő futballisták közül Átrok Zalán tapasztaltnak számít, hiszen az előző idényben 11 mérkőzésen is pályára léphetett az NB I-ben.

„Érzem, hogy jóval nagyobb a felelősség rajtam, tudom, hogy húzóemberré kell válnom, de ezzel nincs is semmi baj, motivál és megnyugtat, hogy bíznak benne – folytatta eltökélten középpályásunk. – Ezzel persze a felelősség is nagyobb rajtunk fiatalokon, viszont ezt nem éljük meg teherként. A felkészülés során kialakulhat egy olyan összetartó közösség, amivel bármit el lehet érni!

Láthattuk a Kecskemét példájából is, hogy egy ideális közegben, ahol a futballisták érzik a bizalmat, ott a határ a csillagos ég. Azzal, hogy a felkészülésen együtt dolgozó játékosok szinte mindegyike Magyar Futball Akadémia-nevelés, így senkivel sem kellhet sok idő, hogy beilleszkedjen a társaságba.

„A legegyszerűbb azokkal együtt készülni, akikkel évek óta együtt futballozok, ismerjük egymás gondolatait, tudjuk, hogyan mozog a másik a pályán – taglalta fiatal futballistánk. – Nyilván össze kell szoknunk a többiekkel, hiszen soha nem látott kihívás előtt állunk, de nincs kétségem afelől, hogy együtt el tudjuk érni a céljainkat!

              

06/25/2023, 02:57 PMMatches

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club