Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Elegáns kapitány

Elegáns kapitány

Club

Published: 05/31/2023, 03:52 PMReading time: 4 min
EmailFacebook

Az elmúlt hét MFA-sztorija – két mérkőzésen is a vezére volt a csapatának Polák Kevin

Két bajnoki összecsapást is rendeztek a múlt hét során a Bozsik Arénában, U19-es csapatunk a Vasassal és a Péccsel mérkőzött otthonunkban. Az angyalföldiek elleni győztes és a PMFC elleni ikszre végződő mérkőzést végigjátszotta frissen ballagott középpályásunk is, Polák Kevin.

„Különleges érzés volt pályára lépni abban a stadionba, ahol minden második héten szurkolunk a többiekkel a nagycsapatnak – kezdte akadémiai növendékünk. – Az első, Vasas elleni bajnoki alkalmával úgy mentünk ki az öltözőből, hogy minden áron nyernünk kell, hiszen hetek óta vártunk erre az alkalomra, szerencsére ez sikerült is és azt a visszajelzést kaptam, hogy jól játszottam.”

A Vasas Kubala Akadémia után Pinezits Máté csapata a Pécset fogadta, ahol fordulatokkal teli találkozón először a vendégek vezettek 2–0-ra, majd a szünetet követően sikerült az 53. percre előnybe kerülnünk (hála Kocsis Gergely, illetve Menyhárt Barnabás találatának, valamint egy pécsi öngólnak). Végül 3–3-as végeredmény született, középpályásunk pedig a helyét is megtalálta az öltözőben.

„Nem vagyok babonás, meccs előtt nincsenek bevett szokásaim, annyi, hogy szeretem már a melegítésre felvenni a sportszára, hogy készen érkezzek majd meg a pályára, de semmi más – mesélte karmesterünk. – De ez a Vasas elleni mérkőzéssel megváltozott, ugyanis akkor Christian Gomis helyén ültem és úgy gondoltam, ha már aznap jól ment a játék, akkor a második meccsre miért ne sajátíthatnám ki picit. Ez volt aznap úgymond a babona, szóval, ha bármikor lehetőséget kapok még arra, hogy a Bozsik Arénában játsszak, akkor biztosan megpályázom azt a szekrényt.” 

Polák Kevin nemcsak jó játékával vétette észre magát a két mérkőzésen, hanem csapatkapitányként is képviselte társait, mindezt pedig nem először tette az idény során.

„Alapvetően Pekár Istvánon lenne a szalag, én csak helyettesítem, amíg fel nem épül teljesen. Hatalmas önbizalmat és egyben felelősséget ad a játékosnak, ha ő lesz a csapatkapitány – részletezte középpályásunk. – Minden helyzetben megfontoltnak kell lenni, kiállni a társakért, de ezt csak az értheti meg teljesen akire felkerül.” 

Nemcsak az U19-es korosztály, hanem az NB III-as együttes fontos tagjává is vált az idény során Polák Kevin, hiszen 14 mérkőzésen 923 percet kapott Szamosi Tamás vezetőedzőtől, ezzel az élmezőnybe tartozik a játékpercek tekintetében. Tavaly februárban mutatkozott be a felnőtt futballban (csereként) a Rákosmente ellen és azóta már 15 bajnokinál tart második csapatunkban.

„Úgy érzem, rengeteget tudtam fejlődni a szezon folyamán, sokkal higgadtabb és magabiztosabb lett a játékom – hangsúlyozta Polák Kevin –, ezt főképp az U19-ben játszott meccseken éreztem, ahol a saját korosztályomban tapasztaltam a különbséget. Szabadabban, görcsösség nélkül tudtam segíteni a társaknak. Minden találkozón, a győzelem mellett az a célom, hogy úgy irányíthassam a mélységből a csapatot, hogy úgy nyerjünk, ahogy azt illik. Elegánsan, kis passzokkal, okos megoldásokkal szeretek operálni, mintsem erővel megoldani mindent, ez jellemez engem.“


U19, A-CSOPORT, 8. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD-MFA–VASAS FC 1–0 (0–0)
Bozsik Aréna

V: Barta (Kepka, Zsótér)
G: Bezzeg (48.)

Honvéd-MFA: Gyetván – Sebe, Kocsis G., Tarcson (Nagy D., 64.), Koszovscsuk, Polák, Pilter (Pintér, 74.), Menyhárt (Mihály, 80.), Hancz (Sebestyén, a szünetben), Kulbachuk, Bezzeg
Vezetőedző: Pinezits Máté

U19, A-CSOPORT, 13. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD-MFA–PMFC 3–3 (0–2)
Bozsik Aréna

V: Bozó (Jakab, Andrej)
G: Kocsis G. (49.), Menyhárt (51.), Győri (53. – öngól) ill. Orbán (34., 67. – tizenegyesből), Nagy D. (38.)

Honvéd-MFA: Schrankó – Kocsis G., Polák, László M. (Koszovscsuk, 67.), Nagy D., Pintér (Kis K., 89.), Vörös (Tarcson, a szünetben), Mihály (Braun, 61.), Kulbachuk, Moery (Menyhárt, a szünetben), Bezzeg
Vezetőedző: Pinezits Máté

Pinezits Máté: – Ezt a két mérkőzést arra használtuk, hogy minden játékos megtapasztalhassa és átérezze ennek a fantasztikus stadionnak az atmoszféráját. Örülök, hogy mind a két mérkőzést veretlenül tudtunk lehozni a Bozsikban, még úgy is ezt mondom, hogy mindkét talákozón végig kontrolláltuk a játékot! Kívánom minden játékosnak, hogy legyen még sok meccse ebben a csodálatos ékszerdobozban.

U16, B-CSOPORT, 12. FORDULÓ
ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS–BUDAPEST HONVÉD-MFA 1–1 (0–1)
Szombathely, Illés Akadémia Sporttelep

V: Dávid (Rózsás, Tóth B.)
G: Bencsetler (56. – öngól) ill. Giuliani (31.)

Honvéd-MFA: Tompa – Bencsetler, Seres, Giuliani, Igricz, Szabó Á., Szénási (Csóri, 78.), Birtalan (Lipóczi, 88.), Kovács B., Nagy M., Bernáth (Polonkai, 65.)
Megbízott edző: Takács László

Takács László: – Egy olaszországi torna miatt megcsappant létszámmal, tizenöt főből álló kerettel utaztunk Szombathelyre. Az első félidőben jó játékkal, magas letámadással tudtuk megszerezni a vezetést. A második játékrészben látszott a Haladáson, hogy mindent meg szeretne tenni az egyenlítésért, ez sikerült is nekik egy szerencsétlenül pattanó öngól miatt, így kijelenthetem, hogy igazságos eredmény született.

U14, KIEMELT CSOPORT, 27. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD-MFA–ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 2–0 (1–0) 
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Grimm (Koch, Isvánfi)
G: Shodunke (28.), Érsek (66.)

Honvéd-MFA: Mácsik (Varga K., a szünetben) – Ferencz (Varga-Sós, 53.), Schwarcz, Csörgő, Acsai (Veréb, 68.), Érsek, Schmél (Horváth-Garaba, 53.), Martin, Molnár Á., Bogdán (Kayali, 53.), Shodunke
Vezetőedző: Mihályi Tamás

Mihályi Tamás: – Szerettük volna az egész éves teljesítményünkhöz méltóan befejezni ezt a bajnokságot, hiszen nagyon hosszú út áll mögöttünk. A játék minőségével nem lehettünk elégedettek szombaton, azonban a hozzáállással és a mentálissal igen. Ami örömteli, hogy most már sokadszorra bizonyítják a srácok, hogy nem zökkenti ki őket semmi. Az sem okozott gondot, hogy több játékosunk is hiányzott erről a mérkőzésről is, és az sem, hogy a második félidőre mezőnyjátékos állt a kapuba, így mondhatom,  hogy ez a korosztály csapatként nagyon erős. Gratulálok minden játékosnak és köszönöm a stáb minden tagjának az egész éves munkát!

05/31/2023, 03:52 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy