Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Élete része a Honvéd

Élete része a Honvéd

Club

Published: 01/22/2023, 06:17 PMReading time: 3 min
EmailFacebook

Régi-új edzőnk klubunk női labdarúgásának hírét öregbítené ezúttal

Felnőtt női együttesünk vezetőedzőjeként tér vissza Vass László, aki a 2006/2007-es idényben Supka Attila másodedzőjeként nyert Magyar Kupát. Elsődleges szakvezetői feladatköre mellett az utánpótlás-csapatok támogatása, azok szakmai irányvonalainak meghatározása és az edzőkkel való kapcsolattartással is foglalkozik a többszörösen is Kispesthez kötődő szakember, aki egy kis nosztalgiával kezdte a beszélgetést.

„A Kistextben kezdtem a pályafutásomat (a szintén piros-fekete szerelésben játszó együttest 1986-ig a másodikszámú Kispesti csapatként tartották számon – a szerk) és egy edzőmeccset játszottunk a Honvéd ellen, ami után megkerestek, hogy nincs-e kedvem náluk focizni – emlékezett vissza a kezdetekre Vass László. – Akkor még tavaszi-őszi bajnokság volt, így 1968 tavaszán már Kispesten kezdtem felkészülést. Egészen a bevonulásomig játszottam itt, a leszerelést követően az Építőkhöz kerültem, ahol tíz évet töltöttem, ami után pedig már az edzői karrierem vette kezdetét. A 2006/2007-es idényben Supka Attilával érkeztem a Honvédhoz, akivel még az A-licencet is együtt szereztük meg. Sikeres évünk volt, az idény végén a Debrecen ellen megnyertük a Magyar Kupát. A második szezonban sajnos nem sikerült a kétmeccses döntőn megvédeni a címünket, és a bajnokság zárultával a közös munka véget ért. Azóta csak ellenfélként volt kapcsolatom a Honvéddal, most ezért is örülök, hogy ez megváltozik és újra itt lehetek.”

Vass László a férfi labdarúgásban vállalt szerepe(i) után került kapcsolatba a női futballal és az elmúlt évek egyik legsikeresebb csapatánál, az MTK-nál vállalt komoly szerepet az ottani sikerekből. A fővárosi csapattal két-két arany- és ezüstérmet nyert edző kapva kapott a nem várt lehetőségen és tavasszal már a piros-fekete sikerekhez adja a megszerzett tudását.

„A női labdarúgással néhány évvel ezelőtt kezdődött a kapcsolatom, amikor az MTK-nál voltam, ott több különböző pozíció betöltését követően kértek fel a csapat vezetésére – folytatta Vass László. – Az első két hét után nagyon megszerettem a közeget és ott is ragadtam. Ott is részt vettem az utánpótlás-fejlesztő programban, amiben egészen mostanáig dolgoztam. Most közösen döntöttünk úgy, hogy szerződést bontunk, így gyakorlatilag szerencsém is volt, hiszen a Honvédnál most lehetőség adódott, hogy elvállaljam ezt a szép feladatot.”

Újdonsült vezetőedzőnk úgy véli, hogy a női futball egyre nagyobb figyelmet kap világszerte és Magyarországon is kezd népszerűbbé válni a sportág a fiatal lányok körében. A hazánkban érezhető lassabb fejlődésnek rendkívül egyszerű oka van Vass László szerint.

„Az egész világ elkezdett odafigyelni a női labdarúgásra, Magyarországon szerintem ez egy lassabb folyamat, de a fejlődés megkérdőjelezhetetlen – summázta Vass László a tényeket. – Akadémiai szinten mennek már a képzések és egyre nagyobb közönséget vonz a női foci. Nyilván kevesebb fiatal lány választja a futballt sportként, mint fiú, így a merítési lehetőség is kisebb, ezáltal válik lassabbá a színvonal-emelkedés. A nagy számok törvénye alapján, ha több lány kezd el focizni, akkor több tehetséget találunk, remélem, hogy Kispesten találunk pár csiszolatlan gyémántot.”

A 2022/2023-as idényben öt esztendő után indítottunk újra felnőtt női csapatot, amely az NB II Keleti csoportjának tizedik helyén tölti a telet. Vass László fontosnak tartja az elhivatottságot és a hozzáállást, de a keret frissítését is napirendre tűzné majd.

„Mivel az MTK is a Tichy Lajos Sportcentrumban tartotta az edzéseit, időnként találkoztam a Honvéddal, de mérkőzésen csak egyszer láttam őket. Mindig azt vettem észre, hogy sokan vannak, amiből azt tudtam leszűrni, hogy a hozzáállás rendben van, de a szakmai munkába nem láttam bele – méltatta a kispesti hozzáállást vezetőedzőnk. – Tudom, hogy az eredmények még nem alakultak úgy, hogy igazán motiváló legyen, viszont ez egy új csapat esetében érthető. Nagy a lemaradás, ami leginkább a tapasztalat hiányának tudható be szerintem. Ahogy láttam a keretet, nagyon sok fiatal játékos van a keretünkben. A női futballban két-három rutinos játékos már döntően tudja befolyásolni az eredményességet. Ezért szeretnénk egyébként mi is megerősíteni a keretet.”

A beszélgetés legvégén ismét a Honvéd-szívre tért vissza Vass László, akinek immáron nemcsak a múltját, hanem a jelenét is a Kispesti-foci tölti be.

„Nekem a Honvéd a múltamat és a fiatalságomat jelenti, a Kistext pálya mögött laktam, séta távolságra voltam a pályától és rengeteget jártam Honvéd-mérkőzésre. Beleívódott az életembe a klub. A közelmúltban is éltem meg itt sikereket és most a jelenem is Kispesten folytatódik, ahol a jövőt építjük” – fejezte be Vass László.

01/22/2023, 06:17 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club