Továbbra is sűrű a program Kispesten, hiszen a szerdai kupameccset követően – amelyen a III. Kerületi TVE otthonában aratott 3–1-es győzelmünkkel a legjobb 16 közé jutottunk a Magyar Kupában – már a következő kihívásra készülnek a piros-feketék.
„Fontos győzelmet szereztünk, örülök, hogy sikerült a továbbjutás a kupában, de másnap reggel már ment tovább a munka, hiszen jön is a következő mérkőzés, arra kell koncentrálnunk – mondta Tomás Tujvel, aki azt is elárulta, a feszített tempó ellenére remekül érzi magát, s a jelenlegi járványhelyzetben külön figyelmet szentel az óvintézkedéseknek, hiszen a csapat zömével ellentétben még nem esett át a víruson. – Sűrű a program, de fejben dől el az, hogy bírni kell a terhelését ennek a szerda, szombat ritmusnak. Jövő héten lesz egy kis pihenőnk azzal, hogy nem játszunk hétközi mérkőzést, akkor fel kell töltődnünk a folytatásra, addig azonban csak az előttünk álló feladatra kell koncentrálni.”
Szombaton azt a Budafokot fogadjuk az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, amely mindössze két pont hátránnyal helyezkedik el mögöttünk a tabellán, s amelynek otthonában egygólos győzelemmel zártuk a tavalyi évet. Az OTP Bank Liga 21. fordulója tehát kiélezett párharcnak ígérkezik, amelyen Tomás Tujvel szerint egyértelműen a győzelem a Budapest Honvéd célja, erre pedig már a tökéletes taktikát is kidolgozta.
„Minimum eggyel több gólt kell rúgnunk az ellenfélnél! – hangzott el (félig) tréfásan az örök igazság a 37 esztendős kapusunktól, mielőtt komolyra fordította a szót. – Játszottunk már, s nyertünk is a Budafok ellen, de nem szabad abból a meccsből kiindulni, az már a múlté. Szerintem az a legfontosabb, hogy egységesek legyünk, csapatként küzdjünk, na és hogy valaki rúgjon végre annyi gólt, hogy őt válasszák a meccs legjobb játékosának!”
Tomás Tujvel fenti zrikája annak szólt, hogy a Paks- és a Mezőkövesd-mérkőzést követően is őt választották szurkolóink a meccs emberének – az Instagram-csatornánkon ugyanis minden találkozó után szavazhattok a favoritotokra, így már csak ezért is megéri követni a Honvédot a @bphonvedfcofficial címen. Kapusunk kívánsága egyébként teljesült is, hiszen a Kerület ellen szerzett találatával a kupameccs után Thierry Gale érdemelte ki a közönség elismerését.
„Mindenféleképpen jó érzés, amikor azt mondják a szurkolók, hogy te voltál a meccs legjobbja, de ez nem azt jelenti, hogy megállhat a munka – szögezte le kapusunk. – Tovább kell dolgozni, meg kell próbálni olyan teljesítményt nyújtani minden meccsen, hogy újra kivívhassam ezt a címet. Mindig örül az ember ezeknek a dicséreteknek, de én azért szívesen elcserélem egy győzelemre és néhány pontra, például szombaton, a Budafok ellen!”





