Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Előbbre lépni a tabellán

Előbbre lépni a tabellán

Matches

Published: 05/18/2024, 09:09 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Szeretnénk hat pontot szerezni a szezonból hátralevő két mérkőzésen

A bajnoki szezon utolsó hazai mérkőzését játsszuk vasárnap a Bozsik Arénában, ahol a Gyirmót lesz a vendégünk, a találkozó előtt pedig a visszavonuló Ivan Lovrictól búcsúzhatunk el. S bár ünnepélyes alkalomról beszélünk és az a fajta teher is lekerült rólunk, hogy hátrafelé kelljen nézegetni, szó sem lehet vasárnapi matinéról.

„Remélem, hogy mindenki átérzi a mérkőzés fontosságát, hiszen számunkra minden meccs élet-halál harc, szóval szó sem lehet arról, hogy nyaralni jövünk a találkozóra – hangsúlyozta Csertői Aurél vezetőedző. – Egyértelmű a célunk, előbbre akarunk kerülni a tabellán és minél több pontot gyűjteni a hátralevő két fordulóban. Korábban is hangsúlyoztam, nem úgy sikerült a bajnokság, ahogyan terveztük, de szeretnénk kozmetikázni a szezont, ehhez pedig arra is szükség van, hogy behúzzuk az utolsó két bajnokit. Az ajkai győzelemmel elkerültünk a veszélyzónából, bízom benne, hogy lekerül rólunk ez a teher, ami a játékunkra is pozitív hatással lehet és nem győzöm hangsúlyozni, nagy szükségünk van az utolsó két meccs hat pontjára.“

Szakvezetőnk természetesen Ivan Lovricra is kitért, akire bár mérkőzésen nem számíthatott, de jól ismerheti az elmúlt szűk másfél évtizedből, illetve nap mint nap látta a rehabilitációja során is.

„Ivan Lovric nagy értéke a Honvédnak, le a kalappal előtte, sajnos ősszel megsérült, biztos vagyok benne, hogy hozzátett volna a csapat teljesítményéhez, egy értékes, profi mentalitású játékosról van szó. Köszönjük neki azt a munkát, amit a klubért végzett, sok sikert kívánunk neki a civil életben és remélem, hogy a labdarúgásban folytatja“ – zárta szavait szakvezetőnk.

 

05/18/2024, 09:09 PMMatches

Related news

Tamás Somogyi named in Hungary U19 squad for Euro qualifiers

Tamás Somogyi named in Hungary U19 squad for Euro qualifiers

The Hungary U19 national team's next schedule runs from November 8 to 17, 2026, during which they will compete in the second round of the European Championship qualifiers.

11/04/2026 | First team

Ádám Szamosi called up again to the U21 national team

Ádám Szamosi called up again to the U21 national team

The U21 national team will play a friendly match against Cyprus on November 16 at the Új Hidegkuti Nándor Stadion.

11/03/2026 | First team

Additional 60 tickets available for the league match against MTK

Additional 60 tickets available for the league match against MTK

Tickets for Saturday's match sold out almost instantly. Due to the huge demand, our club contacted MTK, who—despite already providing double the minimum required away allocation in the first round—have made an additional 60 tickets available in the away sector while adhering to safety regulations.

11/03/2026 | First team

Ticket information for the away match against MTK

Ticket information for the away match against MTK

Tickets are now on sale for the league match against MTK Budapest.

11/02/2026 | First team