Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Emberként is 10-es

Emberként is 10-es

Club

Published: 04/01/2023, 03:53 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Koszorúzás Puskás Ferenc szobránál – fotókkal!

Tíz esztendeje áll már a Budapest első köztéri Puskás-szobra, amely a Köki Terminál előtt található és ahol a immár évtizedes hagyományként koszorúzást tartunk minden idők egyik legnagyobb labdarúgójának születésnapján.

Puskás Ferenc idén lenne 96 éves, legendánk azonban 2006 november 17. óta nincs már közöttünk, így a mostani volt a 17. alkalom, amikor köszöntés helyett emlékezhettünk rá a születésnapján.

„Emberként is 10-es“ – mondta beszédében klubunk krónikása, Kaszás Kálmán, s ezzel talán mindennél többet mondunk el róla. A futballpályán is csillag volt, azonban, ha róla beszélünk, nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy milyen remek ember volt, hiszen fantasztikus játéktudása, határtalan jószívűséggel párosult – ennél többet pedig nem is adhatott volna nekünk útravalóul.

Április 1-én egy csodálatos ember csodálatos pályafutásra emlékezünk.

Egy igazi példaképre.

A megemlékezésen koszorút helyezett el a Kristóf Lajos kispesti szobrászművész által készített szobornál Gajda Péter polgármester és Kispest Önkormányzata; Hiller István és Arató Gergely országgyűlési képviselő; a Budapest Honvéd képviseletében Kaszás Kálmán és Szurgent Lajos; az MLSZ képviseletében az olimpiai bajnok Dunai Antal; a Puskás Ferenc Általános Iskolától Bihari Péter igazgató és Czékmán Balázs intézményvezető-helyettes; Gaál Richárd, a Magyar Futball Akadémia oktatási igazgatója; Mravik Gusztáv, a Puskás Nemzetközi Futball Alapítvány titkára; Bacsó András, a Székelyország Tündérkertje Egyesület elnöke


04/01/2023, 03:53 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy