Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Erős csapatunk van”

„Erős csapatunk van”

Matches

Published: 11/14/2023, 11:01 AMReading time: 2 min
EmailFacebook

Az Egert verték hazai pályán a lányok

Kispesten fogadta a 10. forduló előtt dobogós, a nyáron első osztályú játékosokkal megerősített Eger gárdáját női csapatunk. A rangadón kilenc találat született, ebből ötöt rúgtunk mi, így 5–4-es sikerrel zártuk a bajnokság utolsó előtti 2023-as megméretését.

Kovács Alexandra a 16. percben juttatott minket előnyhöz, majd ugyanennyi idő elteltével egyenlíteni tudott az Eger Vig Klaudiának hála. A következő gólra viszont már nem kellett ennyit várni, Nádudvari Anna a 41. percben állította be a félidei 2–1-es eredményt, így előnnyel mehettünk a szünetre.

A második játékrész nem indult annyira jól számunkra, mint az első, hiszen André Antónia értékesítette az ellenünk megítélt büntetőt az 56. percben. A 66. és a 67. percben egy-egy gólt szereztek a felek, Sipőcz Virág vette be először a vendégkaput, erre még Pintér Petra válaszolni tudott, de ezután lezártuk a párharcot. Kovács Alexandra másodszor is villant a 74. percben, a kétgólos előnyt és ezzel a győzelmet Hajpál Melissza tizenegyese biztosította számunkra. Az Eger ugyan még szépíteni tudott egy perccel a vége előtt, azonban ez már nem befolyásolta a győzelmünket, így  újabb sikerrel a hátunk mögött készülhetünk a Hatvan elleni, évzáró bajnokira.

Martin Masaryk: – A futballt győzelemre játszák, mi pedig egy nagyon fontos mérkőzésen tudtunk nyerni. Nem játszottunk jól, sok hibával futballoztunk, de végsősoron csak a három pont érdekel minket. Szeretnék gratulálni a lányoknak, önfeláldozóan a Honvédért és egymásért küzdöttek, ebből a párharcból is látszik, hogy milyen erős csapatunk van. Vasárnap az utolsó forduló vár ránk 2023-ban. Tudjuk, hogy nehéz lesz, de győzelemmel szeretnénk zárni az évet!

NŐI NB II, KELETI CSOPORT, 10. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD FC–EGER SE 5–4 (2–1)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Kovács László (Trapp, Bányai)
G: Kovács A. (16., 74.) Nádudvari (41.), Sipőcz (66.), Hajpál  (85. – tizenegyesből) ill. Vig (32.), André (56. – tizenegyesből), Pintér (67., 89.– a második tizenegyesből)

Honvéd: Széchenyi – Pozsár, Sipőcz (Wittner, 90+3.), Ambach (Dénes, 81.), Nagy E., Szabó J., Hortobágyi (Hajpál, a szünetben), Katona, Morris, Nádudvari, Kovács A.
Vezetőedző:
Martin Masaryk

11/14/2023, 11:01 AMMatches

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club