Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Érteni a játékot

Érteni a játékot

Academy

Published: 10/23/2023, 09:09 PMReading time: 3 min
EmailFacebook

Szamosszegi Gábor a Budapest Honvéd futsalképzéséről

Nem akármilyen teljesítményt nyújtott Veszprémben U11-es pre-akadémiai csapatunk, hiszen a fiatalok egy korosztállyal idősebbekkel teli mezőnyben nyertek tornát (a fináléban 6–2-re legyőzve a házigazdát), de nem a saját terepükön, hanem futsal pályán. A siker apropóján ültünk le beszélgetni a Budapest Honvéd módszertani vezetőjével, Szamosszegi Gáborral, aki többek között beavatott minket a pre-akadémiai teremfutballképzés működésébe, annak céljaiba és a programmal szemben támasztott személyes elvárásaiba.

Hogyan kapcsolódik a futsalképzés a klasszikus labdarúgáshoz?
A futsal önmagában nem teljesen különálló sportág, nagyon közel áll a nagypályás labdarúgáshoz. Egy-egy játékos teljesítménye azon múlik, hogy az előtte, mögötte lévő társakkal milyen játékkapcsolatot tud kialakítani, hogyan érteti meg magát azokkal. Ez ugye már három-négy játékost jelent, pont azt a létszámot amivel a teremfoci is operál. A pre-akadémiai korosztályos képzésre jellemző, hogy kisebb létszámban dolgozunk, nyolc plusz egy, hat plusz egy vagy éppen a futsalban is meglévő négy plusz egy. Ebből következik, hogy sok az átfedés a mi edzésmódszerünk és a futsalképzés között, jelen esetben az utóbbi tökéletesen kiegészíti az előbbit.

Van összefüggés a teremfutballban általános játékfelfogás és a Honvéd-stílus között?
A klub filozófiájának a része, hogy domináns, labdabirtoklásra épülő pozíciós játékkal legyünk sikeresek, ehhez pedig gyorsan gondolkozó, technikailag képzett futballistákra van szükségünk, akik értik a játékot. A futsaltudás ehhez ad hozzá rengeteget, ráadásul már két éve a képzésünk része. Eleinte kezdetlegesen, műfüves pályán tartottunk edzéseket Fehér Zsolt révén, aki a veszprémi futsalcsapat vezetőedzőjeként segíti a munkánkat, de most már teremben, a Puskás Ferenc Általános Iskolában készülünk. Az U10-es, vagy a friss tornagyőztes U11-es korosztálynak minden héten van ilyen edzése, ami kiegészíti a programjukat, továbbá U12-től U14-ig is jelen van a gyerekek életében a teremfoci.

Miért pont az U10-es korosztályban kezdődik a gyerekek számára a futsalképzés?
Az a kiindulópont, hogy a kiskorosztályos képzés sokáig el volt hanyagolva a magyar közegen belül, nem fektetett rá a szakma elég hangsúlyt, pedig iszonyatosan fontos szakasza az a felkészült labdarúgóvá érésnek. Ha a megfelelő alapokat nem fektetjük le időben, jelen helyzetben pont ebben a kritikus pre-akadémiai időszakban, azzal a játékosban rejlő potenciált csökkentjük. Ekkor nagyon könnyen tanulnak a gyerekek, az idegrendszer fejlődése okán a döntéshozatalt és az idegkapcsolatok kialakulását könnyedén lehet fejleszteni. Úgy láttuk a program tervezésekor, hogy ebben az életszakaszban van a leginkább helye a futsalnak.

Mennyire jellemző a többi akadémiai, vagy utánpótlásképzésre, hogy helyet kap a módszertanukban a futsal?
Viszonylag egyedülálló ebből a szempontból a Budapest Honvéd, hiszen olyan klub, amelynél a napi munkában szerepet kapna a teremfoci, kevés van. Az jellemző több egyesületre is, hogy a bajnokságok szünetelésekor szerepeltetik az U-csapataikat egyes teremtornákon, általánosságban kisebb hangsúlyt fektetnek erre, de szerencsére az MLSZ-nek is vannak arra irányuló törekvései, hogy a futsalképzés fontos része legyen a fiatalok fejlesztésének.

A Magyar Futball Akadémiára a futsalpályáról is el lehet jutni?
A múltban is nyitott szemmel jártunk, többen érkeztek hozzánk futsalos múlttal, az első keretnél most is van két ilyen játékos. Átrok Zalán, illetve Eördögh András komoly futsalmúlttal rendelkezik. A játékosmegfigyelőink nemcsak a nagypályán keresik az ígéreteket, hanem azokat is figyelemmel követik, akik a teremben teljesítenek kimagaslóan.

A futballpályán a különböző szituációkban adott számú, gyakran nem is kevés döntési lehetőség áll a játékosok rendelkezésére és abból kell kiválasztani a legjobbat. Segíti a futsal azt, hogy a játékosok felismerjék és hasznosítsák ezeket az opciókat a nagypályán?
Abszolút. A labdarúgóvá válás egy tapasztalati úton működő tanulási folyamat, ezért is nagyon fontos, hogy a játékosok a lehető legtöbb játékhelyzettel találkozzanak. A futsal abban segít a leginkább, hogy kis területen, kettő az egy elleni, vagy három a kettő elleni szituációban hogyan kell védekezni, vagy kijátszani a riválist, egyszerűsítve miképp lehet a legnagyobb előnyhöz jutni. Nem az a képzés célja, hogy sémákat tanítsunk be a gyerekeknek kispályás környezetben, hanem az, hogy a saját tudásukat és ismereteiket felhasználva legyenek eredményesek, a taktika adta mankók nélkül.

Mit vársz a futsalképzéstől hosszútávon?
Aki ebben nő fel, az mindenféleképpen technikásabb és gyorsabban gondolkozó, játékot jobban olvasó futballista lesz, mint aki nem részesülne a képzésből. Nehéz azt megjósolni, hogy heti egy-egy alkalom, vagy egy az U11-es korosztályéhoz hasonló torna mennyit ad hozzá egy játékos pályafutásához, hiszen ez egy úttörőnek mondható felfogás a hazai labdarúgásban. A megfelelő következtetéseket később tudjuk levonni a felkészítés sikerességét illetően, de hiszek benne, hogy igenis számítani fog majd a jövőben!

10/23/2023, 09:09 PMAcademy

Related news

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy

Five of our players called up to the U18 national team

Five of our players called up to the U18 national team

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga, and Milán Balaskó will represent our club in the upcoming youth national team program.

10/24/2026 | Academy

Dávid Czinki named in Hungary U17 squad for Euro qualifiers

Dávid Czinki named in Hungary U17 squad for Euro qualifiers

The Hungary U17 national team will face North Macedonia, Turkey, and San Marino in the first round of the European Championship qualifiers.

10/24/2026 | Academy