Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Ezüstéremmel tértek haza

Ezüstéremmel tértek haza

Club

Published: 08/22/2023, 05:27 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Növendékeink a Telki Kupán képviselték a Honvédot

Telkiben, hazai pályán játszott nemzetközi tornát az U17-es magyar válogatott. A Telki Kupán három ország fiataljaival csaptak össze a mieink, a nemzeti csapat keretében pedig két Honvéd-MFA nevelés volt jelen, Szabó Ákos és Papp Lőrinc.

A nyitómeccsen, Üzbegisztán ellen 4–1-es győzelemmel kezdtek a mieink, Szabó Ákos kezdőként lépett pályára, 75 percet kapott Jeremiás Gergő szövetségi edzőtől. A második mérkőzésen már nagyobb játékerőt képviselő ellenfél, Horvátország jött szembe, a találkozón kapusunk, Papp Lőrinc védett végig, de még vele sem sikerült megállítanunk őket, a találkozó 1–0-s horvát sikerrel ért véget. A záró fordulóban a második hely megszerzéséhez Izlandot kellett legyőzniük a fiataloknak, mely sikerült is, a 3–0-ra végződő összecsapáson ismét kezdőben volt Szabó Ákos, aki ezúttal 61 percet játszott.

A két sikernek hála második helyen végzett a válogatott, mely a torna gólkirályát is adta (Egri és Kovács Patrik 3-3 gólt szerzett, s a fiatalabb játékos, Egri lett a gólkirály), összesítésben pedig hét rúgott és kettő kapott góllal zárta a sorozatot.

A három összecsapást a Magyar Labdarúgó Szövetség YouTube-csatornáján, ITT érhetitek el.

TELKI KUPA, U17-ES TORNA

MAGYARORSZÁG–ÜZBEGISZTÁN 4–1 (1–0)
G: 
Kovács P. (2), Hős, Egri

MAGYARORSZÁG–HORVÁTORSZÁG 0–1 (0–1) 

MAGYARORSZÁG–IZLAND 3–0 (1–0)
G: 
Egri (2), Kovács P.

08/22/2023, 05:27 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy