Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Ezúttal elmaradt a csoda, de így is büszkék lehetünk

Ezúttal elmaradt a csoda, de így is büszkék lehetünk

Club

Published: 09/27/2022, 01:13 AMReading time: 2 min
EmailFacebook

Hazai pályán kaptunk ki Szalai Ádám búcsúmeccsén az Európa-bajnok olaszoktól a Nemzetek Ligájában

Csoportelsőként várta a magyar válogatott az Olaszország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzést amely egyben az első helyről is döntött. Habár a tét a négyes döntőbe jutás volt, a találkozó a Kispesten (is) nevelkedő Szalai Ádám (válogatottbeli) búcsúmeccsként kapott még nagyobb figyelmet. Egy emberként kiáltotta csapatkapitányunk nevét a szurkolótábor, amikor a szpíker bemutatta a kezdő tizenegyet, amelyben ezúttal nem kapott helyet Gazdag Dániel.

A remek hangulatú találkozón a kontrajátékra berendezkedő csapatunk inkább hátul adogatott, ha labdát szerzett, a 27. percben azonban éppen ez lett a vesztünk, amikor egy röviden hazagurított labdára Gnonto csapott le és a Gulácsival való csörtét követően Raspadori elé került a labda, akinek nem volt nehéz dolga, mikor az üres kapuba gurított, 0–1.

A bekapott gól nem visszafogta, hanem inkább felpörgette csapatunkat, amely a következő tíz percben több veszélyes támadást is vezetett, ám az olaszok rendre menteni tudtak, így egygólos vendégelőnnyel vonulhattak az öltözőbe a csapatok.

A második félidő magyar nyomással, ám olasz góllal kezdődött. Az 50. percben Szalai Ádám hagyott ki hatalmas ziccert, ami után egy perccel a vendég együttes megduplázta előnyét. Egy jobb oldalról belőtt labdára Dimarco érkezett jó ütemben és közelről lőtt a kapunkba, 0–2.

Marco Rossi az 57. percben küldte pályára Gazdag Dánielt, aki Kerkez Milost váltotta, míg a 76. percben Ádám Martin érkezett Szalai Ádám helyére. A válogatott visszavonuló kilencesét vastapssal búcsúztatta a közönség.


A hajrában még egy tizenegyest kérhettünk számon a játékvezetőn, csapatunk pedig hiába tett meg mindent, nem sikerült betalálnia az olaszok kapujába.

A vereség ellenére büszke lehet minden magyar szurkoló, hiszen válogatottunk a Nemzetek Ligája „halálcsoportjában“ végzet a második helyen, és a sorozat kezdete előtt aligha gondolta bárki is, hogy olyan együtteseket utasítunk magunk mögé, mint Németország vagy Anglia. 

A magyar válogatott keretében ezúttal is ott volt kapusunk, Szappanos Péter, korábbi akadémistáink közül Gazdag Dániel az 57. percben állt be, Botka Endre és Vécsei Bálint pedig kispados volt.

NEMZETEK LIGÁJA, A-LIGA, 3. CSOPORT, 6. (UTOLSÓ) FORDULÓ

MAGYARORSZÁG–OLASZORSZÁG 0–2 (0–1)

G: Raspadori (27.), Dimarco (52.)


(fotó: facebook.com/magyarlabdarugoszovetseg)





09/27/2022, 01:13 AMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club