Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Felemás debütálás

Felemás debütálás

Matches

Published: 03/04/2024, 11:07 AMReading time: 1 min
EmailFacebook

Benkő László először játszott tétmeccset a Honvéd első csapatában

Bemutatkozott az első csapatban Benkő László, az elmúlt években a második keretben pallérozódó és bizonyító, ott 31 mérkőzésig jutó szélső a Haladás elleni bajnokin húzhatta magára először a kispesti szerelést. Akadémistánkra kezdőként számított Csertői Aurél vezetőedző, 75 percet töltött pályán.

„2017 nyarán érkeztem a Honvédhoz, azóta arra vártam, hogy a Kispest-tábor előtt játszhassak, sajnálom, hogy nem hazai pályán adatott meg a pillanat, de még inkább sajnálom, hogy nem győztes meccsen – mondta felemás érzésekkel Benkő László. – Az utóbbi meccseken valami mindig hiányzik a csapatból, a videózások során is sokat beszélünk arról, hogy min kell javítani, az edzéseken is törekszünk erre, szomorú vagyok, hogy Szombathelyen ezt nem sikerült megvalósítani. Ezúttal kevés volt a területbe beindulás, tőlem is, továbbá gólhelyzetet hibáztam. Az első félidő első feléig, Kálnoki-Kis Dávid sérüléséig több helyzetet is kialakíthattunk volna, azonban nem így volt, jobb volt a Haladás. Nem így képzeltem el a debütálásomat, nehezen aludtam a találkozó után, de ez is arra sarkall, hogy még nagyobb erőbedobással tegyem a dolgomat, hogy a folytatás szebben alakuljon.”

03/04/2024, 11:07 AMMatches

Related news

Tamás Somogyi named in Hungary U19 squad for Euro qualifiers

Tamás Somogyi named in Hungary U19 squad for Euro qualifiers

The Hungary U19 national team's next schedule runs from November 8 to 17, 2026, during which they will compete in the second round of the European Championship qualifiers.

11/04/2026 | First team

Ádám Szamosi called up again to the U21 national team

Ádám Szamosi called up again to the U21 national team

The U21 national team will play a friendly match against Cyprus on November 16 at the Új Hidegkuti Nándor Stadion.

11/03/2026 | First team

Additional 60 tickets available for the league match against MTK

Additional 60 tickets available for the league match against MTK

Tickets for Saturday's match sold out almost instantly. Due to the huge demand, our club contacted MTK, who—despite already providing double the minimum required away allocation in the first round—have made an additional 60 tickets available in the away sector while adhering to safety regulations.

11/03/2026 | First team

Ticket information for the away match against MTK

Ticket information for the away match against MTK

Tickets are now on sale for the league match against MTK Budapest.

11/02/2026 | First team