Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Felemás érzések

Felemás érzések

Matches

Published: 12/04/2023, 09:28 AMReading time: 1 min
EmailFacebook

Öt hét után játszhatott újra Kerezsi Zalán, aki szezonbeli hatodik bajnoki góljával mentett pontot csapatunknak

1–1-s döntetlent játszottunk a BVSC-Zuglóval a bajnokság első felének utolsó mérkőzésén, a 82. perces gólunkat Kerezsi Zalán szállította, aki ezúttal csereként szerzett pontot érő gólt. Támadónk október 29-én játszott utoljára, akkor a Kazincbarcika ellen kapott szűk félórát.

„A combizmom sérült meg, emiatt kellett több meccset is kihagynom, rossz volt kívülről nézni a csapatot, de időre volt szükség a gyógyuláshoz – kezdte házi gólkirályunk. – Természetesen mindig öröm gólt szerezni, főképp visszatérőként, megnyugtatott a találat, de sokkal fontosabb, hogy legalább pontot tudtunk menteni.”

Ugyan csapatunk hátrányból tudott felállni és Kerezsi Zalán immár hatgólos a bajnokságban, de így is van benne hiányérzet.

„Úgy jöttünk ide, hogy nyerni fogunk, s most csak azt érzem, hogy elhullajtottunk két pontot – mondta önkritikusan csatárunk. – A saját dolgunkat nehezítjük meg a hibákkal, most például rögtön rohannunk kellett az eredmény után, ami nyilván nem jó egy csapatnak és nehézzé teszi az adott mérkőzést. Mindig átbeszéljük az öltözőben, fiatal csapat vagyunk, tudjuk, hogy a hiba benne van a sportban, de a bajnokság feléhez érve ezeket igenis redukálnunk kell annak érdekében, hogy eredményesebbek legyünk!”

12/04/2023, 09:28 AMMatches

Related news

Tamás Somogyi named in Hungary U19 squad for Euro qualifiers

Tamás Somogyi named in Hungary U19 squad for Euro qualifiers

The Hungary U19 national team's next schedule runs from November 8 to 17, 2026, during which they will compete in the second round of the European Championship qualifiers.

11/04/2026 | First team

Ádám Szamosi called up again to the U21 national team

Ádám Szamosi called up again to the U21 national team

The U21 national team will play a friendly match against Cyprus on November 16 at the Új Hidegkuti Nándor Stadion.

11/03/2026 | First team

Additional 60 tickets available for the league match against MTK

Additional 60 tickets available for the league match against MTK

Tickets for Saturday's match sold out almost instantly. Due to the huge demand, our club contacted MTK, who—despite already providing double the minimum required away allocation in the first round—have made an additional 60 tickets available in the away sector while adhering to safety regulations.

11/03/2026 | First team

Ticket information for the away match against MTK

Ticket information for the away match against MTK

Tickets are now on sale for the league match against MTK Budapest.

11/02/2026 | First team