Kilencvennyolc éve, 1925. november 28-án született Bozsik József olimpiai bajnok, vb-ezüstérmes labdarúgó, az Aranycsapat középpályása, az első magyar futballista, aki százszor volt válogatott.
Cucu, ahogy a nagymamája, majd később a szurkolók is becézték, Kispest munkásnegyedében nőtt fel, a szomszédban lakó Puskás Ferenccel együtt futballoztak a közeli Lipták Grundon. Tehetségére hamar felfigyeltek, már tizenegy éves korában leigazolta a Kispesti Atlétikai Club, első felnőtt bajnoki mérkőzését 1943-ban játszotta a Vasas ellen. 1949-től a Budapesti Honvédban bontakozott ki a tehetsége. Az 1950-es években a világ legjobb klubcsapatának számító Bp. Honvéd szíve, lelke volt. Klubhűsége példaértékű, soha nem játszott másik egyesületben. Csaknem két évtized alatt 447 bajnoki mérkőzésen szerepelt (ezzel máig tartja a klubrekordot), 33 gólt szerzett, ötször volt bajnokcsapat tagja. 1959-ben a Honvéddal megnyerte a Közép-európai Kupát.
Tökéletes labdakezelés, nagyszerű rúgótechnika, kivételes játékintelligencia, helyzetfelismerés és irányítóképesség jellemezte játékát. A jobbfedezet posztjáról negyven-ötven méteres, mindig pontos, tért ölelő átadásokkal hozta helyzetbe társait, gyerekkori barátjával Puskás Öcsivel szavak nélkül is megértették egymást. Fénykorában őt tartották a világ legjobb támadó fedezetének, ő volt az első klasszikus középpályás. Huszonkét éves korában került be a világverő magyar válogatottba, amelyben 1947. augusztus 17-én a bolgárok ellen debütált. Emlékezetes gólt lőtt 1953. november 25-én az angoloknak a Wembley Stadionban játszott és 6–3-ra megnyert találkozón, az „évszázad mérkőzésén". A címeres meztől 1962-ben, harminchét évesen az Uruguay elleni 1–1-es mérkőzésen góllal búcsúzott.
Visszavonulása után a Honvéd szakosztályvezetője lett, 1966-ban és 1967-ben edzőként 47 alkalommal ült a Honvéd kispadján. 1986-tól a kispesti stadion Bozsik József nevét viseli.
Bozsik Cucu, soha sem felejtünk el!
