Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Folytatjuk az együttműködést

Folytatjuk az együttműködést

Club

Published: 08/15/2023, 02:00 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Továbbra is támogatja a Budapest Honvédot a BioTechUSA

Az előző szezon kezdetén kötöttünk partneri megállapodást a BioTechUSA-val, amely magas minőségű termékekkel és tanácsadással támogatta a Budapest Honvédot, s mivel a partnerség mindkét fél számára kedvező volt, ezért a közös munka 2023/2024-es szezonban folytatódik, sőt az első csapat mellett a Magyar Futball Akadémia tehetségeit is támogatja a cég.

„A BioTechUSA kiváló minőségű étrend-kiegészítőkkel látja el a játékosainkat és örülünk neki, hogy ebben a szezonban is a Honvéd mellett állnak. Hisszük, hogy minden egyes összetevőnek meg kell lennie a sikeres szerepléshez, így a vállalat által nyújtott segítség is fontos szelete a játékosok támogatásának és fejlesztésének“ – mondta Kun Gergely, a Budapest Honvéd ügyvezetője.

A BioTechUSA-val (a cég Európa legnagyobb étrend-kiegészítő gyártója és forgalmazója, amely több mint 100 országban van jelen) kötött együttműködési megállapodásunk révén a vállalat kiváló minőségű, szabályozott környezetben és szabályozott környezetben és gondosan válogatott alapanyagokból készülő termékekkel, valamint rendszeres, sporttáplálkozással kapcsolatos szakértői konzultációkkal segíti majd játékosainkat, hiszen legyen szó bármilyen sportágról, az eredményes játékhoz nemcsak a rendszeres és kemény edzés, hanem a tudatos, sportcéloknak megfelelő táplálkozási szokások kialakítása is szükséges. 

„Cégcsoportunk mindig is elkötelezett volt a sport és az egészséges életmód mellett, Lifestyle Programunk pedig személyre szabott szaktanácsadással segíti a vásárlókat egyéni céljaik és a tartós életmódváltás elérésében most már 5 országban.  Hiszünk abban, hogy az egészség a legnagyobb kincs a világon és folyamatosan azon fáradozunk, hogy termékeink és szakértelmünk segítségével világszerte minél több ember élhessen egy egészségesebb és fittebb életet. Nagy öröm számunkra, hogy ebben a küldetésben olyan elhivatott, lendületes és profi csapattal dolgozhatunk együtt, mint a Budapest Honvéd, akiknek ezúton is sikeres felkészülést és eredményes szezont kívánunk" – mondta Tóth Szabolcs Attila, a BioTechUSA marketingvezetője. 

08/15/2023, 02:00 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club