Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Folytatódik a pontvadászat

Folytatódik a pontvadászat

Club

Published: 11/15/2021, 11:05 AMReading time: 1 min
EmailFacebook

Heti program – az MTK-t fogadja a Honvéd a Bozsik Arénában

A rövid bajnoki szünet után újra az OTP Bank Ligára kerül a fókusz hétvégén, amelynek 13. fordulójában vasárnap az MTK-t látja vendégül a Bozsik Arénában a Budapest Honvéd. Aznap lép pályára második csapatunk is: az NB III Közép csoportjában a Dabas-Gyón lesz mieink ellenfele. A hetet ezúttal is az öregfiúk nyitják a Halásztelek elleni találkozóval, amelyet követően hosszabb szünetre vonul a bajnokság, de ugyancsak utolsó mérkőzését játssza idén az U16 és az U15 is, előbbi az ETO, utóbbi a PMFC otthonában szerepel. Az U19 a DVSC-t fogadja, míg az U17 a PAFC elleni meccset pótolja hazai pályán, az U14 pedig az MTK vendégeként lép pályára. U19-es korosztályban a Kecskemét, U14-ben a BVSC lesz a lányok ellenfele a héten. 


A BUDAPEST HONVÉD MÉRKŐZÉSEI A HÉTEN

2021. november 15., hétfő

Öregfiúk, I. osztály, 11. forduló
Honvéd BKE–Halásztelki FC
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 19:30

2021. november 17., szerda

U17-es bajnokság, 7. fordulóból elhalasztott mérkőzés
Budapest Honvéd-MFA–PAFC
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 14:00

U15-ös bajnokság, 11. forduló
PMFC–Budapest Honvéd-MFA
Pécs, PMFC Kovácstelep, 14:00

2021. november 18., csütörtökön

Leány Regionális U19-es bajnokság, 8. fordulóból elhalasztott mérkőzés
Budapest Honvéd–Kecskeméti LC
Tichy Lajos Sportcentrum, 14:30

2021. november 20., szombat

U19-es bajnokság, 10. forduló
Budapest Honvéd-MFA–DVSC
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 12:00

U16-os bajnokság, 11. forduló
ETO FC Győr–Budapest Honvéd-MFA
Győr, ETO Stadion, 13:00

U14-es bajnokság, 12. forduló
MTK Budapest–Budapest Honvéd-MFA
Lantos Mihály Sportközpont, 10:00

2021. november 21., vasárnap

OTP Bank Liga, 13. forduló
Budapest Honvéd–MTK Budapest
Bozsik Aréna, 19:45

NB III, Közép csoport, 18. forduló
Budapest Honvéd II–Dabas-Gyón FC
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 11:00

Leány Regionális U14-es bajnokság, 9. forduló
BVSC-Zugló–Budapest Honvéd
BVSC Utánpótláscentrum, 11:00

11/15/2021, 11:05 AMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club