Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Fontos fejes volt

Fontos fejes volt

Matches

Published: 06/07/2024, 10:05 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Kis Attila egyenlített a Magyar Kupa döntőjében, sajnos azonban a Vasas másodszor is előnybe került

Az 58. percben lépett pályára (Balázs Teó és Kovács Erik társaságában) Kis Attila az U16-os Magyar Kupa döntőjében, hat perccel később pedig már az ő fejesével egyenlítettünk a vezetést az első félidő hajrájában megszerző Vasas ellen. A gólt követően is akadtak lehetőségeink, végül azonban a piros-kékek szerezték meg a győztes találatot.

„A vezetőedzőnk azt kérte a csere előtt, hogy próbáljuk meg felpörgetni a meccset, tőlem is azt kérte, hogy tegyek meg mindent, amit tudok a siker érdekében, örülök, hogy egyenlíteni tudtunk. A szélről érkezett egy beadás, alig láttam a labdát, de szerencsére sikerült a hálóba fejelnem. A gól után azt éreztem, hogy kapkodunk, a kulcspasszokat kerestük, ahogy hogy fociztunk volna, holott abban vagyunk igazán jók. Rossz érzés van most bennem a vereség miatt, de ezzel a meccsel is fejlődünk, az ilyen tapasztalásokra is szükség van. Nagyon jó volt sok néző előtt játszani, jólesett a Honvéd-szurkolók biztatása és mivel ebben a szezonban nem jött össze a duplázás, a következőben szeretnénk megnyerni a bajnoki címet és a kupaaranyat egyaránt.“

06/07/2024, 10:05 PMMatches

Related news

Second team win their second match as well

Second team win their second match as well

Kispest–Honvéd FC II beat SZAC 3–2 in a pre-season friendly.

07/10/2026 | Matches

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy

Five of our players called up to the U18 national team

Five of our players called up to the U18 national team

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga, and Milán Balaskó will represent our club in the upcoming youth national team program.

10/24/2026 | Academy