Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Gól, gólpassz, győzelem

Gól, gólpassz, győzelem

Matches

Published: 05/13/2024, 11:43 AMReading time: 2 min
EmailFacebook

Kerezsi Zalán szezonbeli tizenegyedik bajnoki találatát szerezte Ajkán

A balul sikerült Vasas elleni rangadó után a Merkantil Bank Liga 32. fordulójában Ajkán 2–0-s győzelmet aratott a Budapest Honvéd. A siker egyik kovácsát a végig agilis, gólt és gólpasszt jegyző, szezonbeli tizenegyedik bajnoki találatát szerző Kerezsi Zalánt kérdeztük a találkozó után. 

A 2–0 könnyű győzelmet sejtet, valóban sima meccs volt?
Hát nem, egyáltalán nem – sóhajtott nagyot, majd folytatta —, az eredmény nem tükrözi híven a játék képét. Az első félidőben nem kezdtünk igazán jól, Tomás Tujvelnek több nagy védése is volt. Kapusunk bravúrjai nyugalmat, egyben lendületet adtak a csapatnak. Az első félidőben hátul voltunk stabilak, nem kaptunk gólt. A második játékrészben sokat javult az előre játékunk, helyzeteink voltak, gólt is lőttünk és úgy érzem, volt egy tizenegyesgyanús helyzet is, de szerencsére nem ez számított, hiszen nemcsak elöl voltunk eremdényesek, hanem kapott gól nélkül hoztuk le a mérkőzést 

Hogy emlékszel a 42. perc eseményeire?
Egy bedobás után a szélen Lőrinczy Attival és Benczenleitner Barnival kijátszottuk a védőket, egy kicsit kisodródtam, de még sikerült beadnom. A kapus csak beleütni tudott a labdába, Krajcsovics Ábelnek már csak be kellett passzolnia a kapuba. A gól egyfajta jel volt, hogy ebből a meccsből sikeresen is ki tudunk jönni.

A második gól hiteles története?
A második félidőben jobbnak éreztem a csapatot, mind támadásban, mind védekezésben. A második gólt előtt Kundrák Norbert a jobb oldalon jól tartotta meg a labdát. Szépen tálalt elém úgy, hogy lendületből le tudtam futni a védőket. Láttam, hogy belül egy védő érkezik ezért beadás helyett a lövést választottam. Szerencsére sikerült jól elrúgnom a labdát a kapus mellett.


A rosszul sikerült hétfői rangadó után volt egyfajta görcsösség bennetek?
Nyomasztott bennünket a Vasas elleni vereség csúnya emléke és valószínűleg ezért is kezdtünk görcsössebben, ugyanakkor ez egyben plusz akaraterőt is adott nekünk a bizonyításra.

A mérkőzés hőse ezután elköszönt, de mielőtt fellépett a buszra még megjegyezte: „A hátralévő két meccset is megszeretnénk nyerni.“
Remek végszó! Úgy legyen!

05/13/2024, 11:43 AMMatches

Related news

Tamás Somogyi named in Hungary U19 squad for Euro qualifiers

Tamás Somogyi named in Hungary U19 squad for Euro qualifiers

The Hungary U19 national team's next schedule runs from November 8 to 17, 2026, during which they will compete in the second round of the European Championship qualifiers.

11/04/2026 | First team

Ádám Szamosi called up again to the U21 national team

Ádám Szamosi called up again to the U21 national team

The U21 national team will play a friendly match against Cyprus on November 16 at the Új Hidegkuti Nándor Stadion.

11/03/2026 | First team

Additional 60 tickets available for the league match against MTK

Additional 60 tickets available for the league match against MTK

Tickets for Saturday's match sold out almost instantly. Due to the huge demand, our club contacted MTK, who—despite already providing double the minimum required away allocation in the first round—have made an additional 60 tickets available in the away sector while adhering to safety regulations.

11/03/2026 | First team

Ticket information for the away match against MTK

Ticket information for the away match against MTK

Tickets are now on sale for the league match against MTK Budapest.

11/02/2026 | First team