Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Győzelem a Győr otthonában!

Győzelem a Győr otthonában!

Matches

Published: 03/11/2024, 11:39 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Végig küzdött csapatunk az ETO vendégeként és Keresztes Noel góljával megszereztük a három pontot

A 165. Honvéd–Győr mérkőzésre került sor a Merkantil Bank Ligában, ahol a 24. forduló zárómérkőzésén az ETO Stadionban lépett pályára csapatunk. A tabellán második győriek hazai pályán erős mérleggel büszkélkedhettek a találkozó előtt, hiszen nyolc győzelem, mellet két döntetlent és egy vereséget jegyeztek csak otthon, igaz, idén három megméretésen négy pontot szereztek csak.

A másodosztály egyik legjelentősebb múltú és komoly presztízzsel bíró párosításában a házigazda ETO kezdett jobban, a zöld-fehér együttes az első tíz percben beszorította csapatunkat, amely hat helyen változott a nyolc napja Szombathelyen szereplő gárdához képest.

Együttesünk (amely a hétfőn elhunyt Marosi László emlékére fekete karszalaggal lépett pályára) az első tíz perc fegyelmezett védekezése után kijött a szorításból, Ruisz Barnabás kapusnak kétszer is közbe kellett avatkoznia, illetve két szögletet is kiharcoltunk az első negyedóra végén.

A félidő középső részében inkább a mezőnyjáték dominált, majd az első felvonás harmadik harmadát Tomás Tujvel jó ütemű kijövetele indította, sőt kapusunk a 38. percben bravúrral kapott bele egy fejesbe a győriek szöglete után, a felperdülő labdát pedig Kerezsi Zalán vágta ki a gólvonalról. A félidő végén aztán ismét mi veszélyeztettünk, egy sokpasszos, szép akció végén Lőrinczy Attila pörgetett mellé.

A térfélcserét követően is jó iramban folytatódott a találkozó, hazai oldalon Kröhn ziccere gurult el centikkel a bal oldali kapufa mellet, míg részünkről Kerezsi Zalán tornáztatta meg Ruisz kapust, aki szögletre mentett. A sarokrúgás elvégzésére azonban várni kellett néhány percet, ugyanis Tomás Tujvel a földön maradt a tizenhatosunknál, az érkező egészségügyi stáb pedig jelezte, hogy cserélni kell, így érkezett az ujjsérüléséből felépülő Dúzs Gellért.

Első számú kapusunk mindössze egy perce volt pályán, amikor Kerezsi Zalán csapott le egy labdára, Szujó Attila a tizenhatoson belül lerántotta támadónkat – tizenegyes és piros lap!

Nagy lehetőséghez jutottunk, de még várnunk kellett a kispesti gólra, Holman Dávid büntetőjét ugyanis hárítani tudta Ruisz, három perccel később viszont már ő is tehetetlen volt. A mieinket nem törte meg a kimaradt tizenegyes, és bár Krajcsovics Ábel lövése még levágódott egy védőről, azonban éppen Keresztes Noelhez került a labda, aki higgadtan a bal alsó sarokba helyezett!

A gól után is támadásban maradtunk, a 69. percben Kerezsi Zalán lövését védte Ruisz, majd győri mezőnyfölénnyel vette kezdetét az utolsó húsz perc. Csapatunk fegyelmezetten védekezett, miközben vártunk arra, hogy mikor vezethetünk egy-egy gyors kontrát. Az utolsó negyedórát öt csere vezette fel, Csertői Aurél három helyen frissített, kollégája, Kuznyecov Szergej két embert küldött pályára, Gabriel Boschilia mellett korábbi játékosunk, Nenad Lukic is beszállt.

Emberhátrányban is jelentős energiákat mozgósított az ETO az egyenlítésért, a zöld-fehérek próbálták gyorsítani a játékot és nyomást gyakorolni a védelmünkre, miközben együttesünk továbbra is zártan, pontosan védekezett.

Persze jobb lett volna, ha a kiállítás után időszakban értékesítünk még egy helyzetet, a legfontosabb azonban, hogy a rendkívül nehéz, mély talajon is az utolsó (és még további hat) percig küzdöttünk, egy pillanatra sem adtuk fel, aminek meglett a gyümölcse: jó iramú, nagy küzdelmet hozó találkozón szereztük meg a három pontot a második helyezett ETO otthonában.

A meccs képét látva teljesen megérdemelten, s a szezonban oda-vissza legyőztük a zöld-fehéreket.

MERKANTIL BANK LIGA, 2023/2024, 24. FORDULÓ
ETO FC GYŐR–BUDAPEST HONVÉD FC 0–1 (0–0)

Győr, ETO Stadion

V: Csonka Bence (Georgiou, Szabó D.)
G: Keresztes (60.)
K: Szujó (57.)

Győr: Ruisz – Kiss M., Szépe, Freitas, Szujó – Tóth R. – Diarra, Csontos (Boschilia, 76.) , Bumba (Boldor, 58.), Skvarka – Kröhn (Lukic, 76.)
Vezetőedző: Kuznyecov Szergej

Honvéd: Tujvel (Dúzs, 55.) – Kovács N. (Kundrák, 76.), Pekár, Szabó A., Benczenleitner – Keresztes, Nyitrai (Bocskay, 86.), Lőrinczy (Adorján, 76.) – Kerezsi (Eördögh, 76.), Holman, Krajcsovics
Vezetőedző: Csertői Aurél

03/11/2024, 11:39 PMMatches

Related news

Tamás Somogyi named in Hungary U19 squad for Euro qualifiers

Tamás Somogyi named in Hungary U19 squad for Euro qualifiers

The Hungary U19 national team's next schedule runs from November 8 to 17, 2026, during which they will compete in the second round of the European Championship qualifiers.

11/04/2026 | First team

Ádám Szamosi called up again to the U21 national team

Ádám Szamosi called up again to the U21 national team

The U21 national team will play a friendly match against Cyprus on November 16 at the Új Hidegkuti Nándor Stadion.

11/03/2026 | First team

Additional 60 tickets available for the league match against MTK

Additional 60 tickets available for the league match against MTK

Tickets for Saturday's match sold out almost instantly. Due to the huge demand, our club contacted MTK, who—despite already providing double the minimum required away allocation in the first round—have made an additional 60 tickets available in the away sector while adhering to safety regulations.

11/03/2026 | First team

Ticket information for the away match against MTK

Ticket information for the away match against MTK

Tickets are now on sale for the league match against MTK Budapest.

11/02/2026 | First team