Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Győzelem és csoportelsőség!

Győzelem és csoportelsőség!

Club

Published: 11/19/2023, 06:29 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

3–1-re nyert a magyar válogatott Montenegró ellen, Gazdag Dániel kezdőként játszott a találkozón

Már biztos Európa-bajnoki résztvevőként fogadta a nemzeti csapat a teltházas Puskás Arénában Montenegrót, azonban így is volt tétje az Eb-selejtezőnek, győzelem esetén ugyanis a szerbek meccsétől függetlenül biztosítottuk volna a csoportelsőségünket.

A mérkőzésen kezdőként kapott lehetőséget korábbi akadémistánk, Gazdag Dániel, aki közel járt egy tizenegyes kiharcolásához, illetve a félidő végén ígéretes helyzetbe került, de ekkor még nem talált kapuba a 36. percben hátrányba kerülő magyar válogatott.

A szünetben Gazdag Dánielt Kalmár Zsolt váltotta, a második félidő derekán pedig Szoboszlai Dominik duplájával három perc alatt megfordította a mérkőzést, majd a 94. percben Nagy Ádám tette biztossá a győzelmet: a magyar válogatott csoportelsőként lesz ott a jövő évi, németországi Európa-bajnokságon!

(fotó: MTI/Kovács Tamás)

11/19/2023, 06:29 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club