Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Győztes karakterek”

„Győztes karakterek”

Club

Published: 06/13/2023, 03:56 PMReading time: 3 min
EmailFacebook

MFA-szezonértékelő – Bogdánfi Márton csapata a 2022-es arany után 2023-ban bronzérmet szerzett a bajnokságban

Az U14-es idény értékelését követően egy újabb bronzérmes korosztály szakvezetőjével, Bogdánfi Mártonnal ültünk le beszélgetni, aki az U15-ös együttesünket juttatta el a dobogó harmadik fokára. Fiataljaink 22 találkozó alatt 49 pontot gyűjtöttek, ezzel 2.22-es pont/meccs átlagot hoztak, 45 gólt rúgtak, 15-öt kaptak. A 2008-as korosztály ezzel a teljesítményével a 2022-es arany után újabb érmet gyűjthetett be, sőt a mezőnyből a legkevesebb alkalommal kapott ki, mindössze egyszer.

„Ez volt a második évem a srácokkal, a tavalyi első helyet is együtt éltük át, de sok szempontból ennek az idénynek a teljesítménye felülmúlja az előzőt – kezdte a 2022/2023-as idény értékelését Bogdánfi Márton. – U14-ben nagyon jó alapot fektettünk le, amire a játék szintjén lehetett építeni. A közös múlt miatt volt kémia a stáb és a srácok között, tudták mire számíthatnak, milyen munkát várunk el tőlük.”

A nyári felkészülés során Bogdánfi Márton azt a célt tűzte ki a srácok elé, hogy technikailag és taktikailag is tovább fejlődjön a társaság, ami segít abban, hogy jobban az irányításunk alá tudjuk vonni a mérkőzéseket, a repertoár színesítésével pedig többé és jobbá válnak a játékosok.

„Az előző szezonban sokka több ki-ki meccset játszottunk a riválisokkal, amely többségét be is tudtuk húzni, de erre a szezonra ez megváltozott. A mérkőzésekre az volt a célkitűzés, hogy totális kontroll alatt tartsuk azokat, szemre tetszetős, bátor focit játszunk úgy, hogy közben esélyt sem adunk az ellenfeleknek – szemléltette Bogdánfi Márton. – Emiatt viszont a riválisok is másként viszonyultak hozzánk, beálltak védekezni, nem vállalták fel a kockázatot, nyomást se nagyon gyakoroltak ránk, mert tudták, hogy ha kinyílnak, akkor azt megbüntetjük. Emiatt is volt a szezonban rengeteg döntetlenünk, mert ilyen fiatalon egy játékos még nem rendelkezik a kellő taktikai repertoárral ahhoz, hogy meg tudja bontani a hasonló fizikai adottságokkal rendelkező ellenfeleket.”

Közel egy évig nem kapott ki a 2008-as szekció, sőt a korosztályos válogatott gerincét (egy alkalommal kilencen is kerettagok voltak) a Magyar Futball Akadémiai fiataljai adták, így kijelenthetjük, hogy minden szinten sikeres szezont zártak a fiatalok.

„A legegyértelműbb visszajelzés az egy szakvezető számára, hogy hány játékosát tartják méltónak a válogatottságra. Gyakorlatilag az U15-ös keret magját adja a 2008-as korcsoport, ha valaki megérkezik Kispestről az öltözőbe, akkor biztos nem került teljesen új közegbe – mondta elégedetten szakvezetőnk. – Sokan kerültek fel tőlünk egy-két korosztállyal feljebb a tehetségek és hozzánk is érkeztek fiatalabbak, és bizonyára elfogult vagyok, mert az én srácaimról van szó, de kiemelkedő brigád jött létre, ami nagyon sokra hivatott. Az újhullámos trendeknek megfelelően előtérbe helyeztük az egyének fejlesztését és visszatekintve a mögöttünk hagyott egy évre, óriási különbség van a srácok akkori és jelenlegi állapota között.”

Az egyének fejlesztésének nemcsak a taktikai és technikai képzés a része, hanem a mentális felkészítés is. A szezon során a csapat körül dolgozó szakemberek sokat beszéltek a fiataloknak a pluszmunka fontosságáról, vagy éppen arról, hogy becsüljék meg a lehetőséget, amihez egy kiemelt futballakadémián jutnak. Mert az éhség és a versenyszellem mindenkiben megvan, de segíteni kell a mentális tényezők fejlesztését is.

„Ahogy említettem, elfogult vagyok, azonban ki ne lenne az egy ilyen idényt követően?! Azt vettem észre a két év alatt, hogy ezek a srácok egyszerűen természetesen is versengenek, spanolják egymást, így pedig kialakult mindenkiben a győztes karakter, de emellett felelősségteljesek is – tért ki a fiatalok mentális erősségeire vezetőedzőnk. – A győztes mentalitást is meg kell tanulni és jó látni, hogy a srácok fejlesztik vagy éppen hergelik egymást egyes helyzetekben, hogy jobbak legyenek, így az egyéntől eltávolodva immár ez a tulajdonság csapatként is jellemzi őket.“

Mihályi Tamáshoz hasonlóan Bogdánfi Márton is búcsúzik a tanítványaitól, szakvezetőnk pedig az alábbi gondolatokat fogalmazta meg a kétéves, sikerekkel gazdag közös munkát követően:

„Rengeteg tehetséget ismertem, akik megalkuvást nem tűrő hozzáállással alkotnak egy koherens csapatot. Büszke vagyok rájuk, úgy érzem, hogy óriási értékekkel bírnak ezek a srácok, csak remélni tudom, hogy számukra pont olyan örömteli volt a mögöttünk hagyott időszak, mint számomra. Nem fogom elengedni a kezüket, tudják, hogy bármikor kereshetnek engem a jövőben“.

Mérkőzések a 2022/2023-as szezonban:

22: Milicz Péter, Miták Milán, Petrók Viktor
21: Gyebróczki Dávid
20: Balázs Teo, Kőszegi-Hoffmann Dániel
19: Merkl Marcell, Rankó Viktor, Tarnóczi Marcell
18: Pleskó Patrik
17: Ujváry Ferenc
15: Kecskés Barna
14: Kapitány Zsombor, Manzella Giovanni Martin
13: Hecler Botond
12: Lakatos Martin Ruben, Reményik Dániel, Schön Botond
9: Nyers Ádám
8: Horváth Álmos, Jármoljuk Alexander,Monoki Roland
3: Kiss Gábor
1: Acsai Dominik, Bogdán Martin, Martin Álmos Bendegúz, Russnák Áron

Góllövőlista:

11: Gyebróczki Dávid
7: Kecskés Barna
4: Balázs Teo, Miták Milán
3: Kőszegi-Hoffmann Dániel, Petrók Viktor
2: Horváth Álmos, Manzella Giovanni Martin, Milicz Péter, Nyers Ádám
1: Jármoljuk Alexander, Kiss Gábor, Lakatos Martin Ruben, Pleskó Patrik, Ujváry Ferenc

 

06/13/2023, 03:56 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy